
Az idei Tusványoson is fellépett a Bagossy Brothers Company
Fotó: Pinti Attila
Menetszél címmel videósorozatot indított a Bagossy Brothers Company, betekintést nyújtva a koncertek kulisszáiba, valamint a zenekar szabadidős tevékenységeibe. Tatár Attila, a gyergyószentmiklósi együttes gitáros-vokalistája a kezdeményezés ötletéről, a következő részekről és a banda idei terveiről beszélt a Krónikának.
2024. szeptember 05., 09:512024. szeptember 05., 09:51
Az augusztusi időszak egyik legsűrűbb pár napjának történéseit tárja a rajongók elé a Csak a gyengék alszanak című, a Bagossy Brothers Company szeptember elején elindított videósorozatának első része. Tatár Attila, a gyergyószentmiklósi zenekar gitáros-vokalistája az előzményeket részletezve a Krónikának elmondta, a sorozat nem volt előre elképzelve, véletlennek köszönhető.
„A videós stábunk egyik tagja, Sáji Róbert elkísért minket a nagyobb nyári koncertjeinkre, közben kibéreltünk egy házat a Balatonnál, szórakoztunk, ide-oda utazgattunk, és ezeket ő mind rögzítette. Szintén ő látott egy személyesebb hangvételű videót egy másik zenekarról, és akkor felvetette az ötletet, hogy készít számunka is egy ilyen változatot” – magyarázta a Fonogram-díjas együttes tagja.
Hozzátette, mindenkinek nagyon tetszett a videó, viszont Facebookra túl hosszú lett volna, így inkább YouTube-ra tervezték. „Számunkra nagyon kellemes emlék, a rajongóknak pedig kiváló csemege, hiszen a klasszikus koncertképeken kívül most más, személyesebb megközelítésből láthatnak minket. A népszerű tévés sorozatokhoz hasonlóan neveztük el S01E01-el (első évad, első rész – szerk. megj.),
Hozzátette, nem terveznek rendszeres megjelenést, hanem inkább akkor kerülnek fel új felvételek, amikor az együttes életében meghatározó események történnek. Rámutatott, idén még legalább három részre számíthatnak az érdeklődők.
Tatár Attila szerint nagyon jó szezont tudhat maga mögött a zenekar
Fotó: Pinti Attila
A nyári fesztiválszezon végéhez érve megkértük a gitáros-vokalistát, hogy értékelje ki szakmai szempontból a zenekar idei évét. „Nagyon jó kis szezon volt, azt is szerettük benne, hogy későn indult, így mindenkinek volt egy kis szabadsága. Április végén kezdtük a koncertezést a Szent György Napokon, ahol régi álmunk vált valóra a nagyszínpadi fellépéssel. Röviddel utána a Budapest Parkban is szenzációs élményünk volt, aztán ami után elkezdődött a fesztiválszezon gyakorlatilag megállás nélkül robogtunk augusztus végéig” – részletezte Tatár Attila.
Mint kifejtette, a következő időszakban ritkább, főként hétvégi koncertek vannak tervben,
„Nagyon várjuk már ezt a koncertet, mert szerintem a borospatakai skanzen igazán egyedi környezetet nyújt majd. A következő időszakban ugyanakkor a Csillag az égen című népzenei-néptáncos műsorunkra összpontosítunk, amelyet októberben mutatunk be a budapesti Erkel Színházban” – magyarázta a gyergyószentmiklósi zenész, hozzátéve, hogy a produkciót lemez formájában örökítik meg, mely a tervek szerint még idén megjelenik.
A műsor során öt népzenésszel (a Cika zenekar és barátai) bővülő tíztagú Bagossy Brothers Comapny-t láthat a közönség, akikkel közösen egy teljes koncertműsort hangszerelt át a banda. A repertoárt ugyanakkor dramaturgiai ív mentén állították össze, így egy történetet mesélnek el, melynek megértésében mintegy húsz néptáncos segít.
Az est színpadra állításban rendezőként Vecsei H. Miklós Junior Prima-díjas magyar színész lesz a Bagossy Brothers Company segítségére.

A gyergyószentmiklósi Bagossy Brothers Company zenéjével, és az egyik főszerepben erdélyi színésszel készül a szívet melengető új magyar családi film, amelynek megjelent a teasere.
A padlizsán, amit Erdélyben román hatásra „vinete” vagy „vineta” szóval illetnek, évezredes utat járt be Indiától a Kárpát-medencéig – ma a balkáni krémek, a görög moussaka és a török sültek nélkülözhetetlen alapanyaga.
Az időjárás is alakítja az utazási szokásokat: a kánikula által sújtott vidékeken élők egyre gyakrabban választanak olyan úti célt, ahol jóval hűvösebb a klíma. Találó kifejezés erre az új utazási trendre az angol „coolcation”.
Az Európai Bizottság előzetes megállapítása szerint a TikTok megsértheti az Európai Unió digitális szolgáltatásokról szóló rendeletét.
Egyre több munkavállaló számára nem a korai nyugdíj a cél, hanem az, hogy ne legyen kiszolgáltatva a munkahelyének. A FIRE mozgalom követői szerint a pénzügyi függetlenség elsősorban azt jelenti, hogy bármikor nemet mondhatnak egy rossz főnökre.
Törvényben tiltotta meg a francia parlament a 15 év alatti fiataloknak a közösségi hálózatok használatát kedden. A tinédzserek egészségének védelmét szolgáló intézkedés szeptemberben lép életbe.
Nagy nyári kedvenc, sokféleképpen elkészíthető és télire is elraktározható befőttesüvegben a friss zöldbab, más nevein zöldpaszuly vagy a Székelyföldön zöldfuszulyka.
Hogyan „gyártott” hamis örökösöket a Ceaușescu-rezsim és milyen módszerekkel szerzett kemény valutát a diktatúra és az ország külső adósságának finanszírozására?
Nem mindennapi látvány fogadta a hétfőről keddre virradó éjszaka a Kolozsváron közlekedő autósokat. Egy túlméretes szállítmányként közúton vontatott repülőgép miatt ideiglenesen leállt a forgalom a város egyik bevezető útján.
Elégedett vagy az arcmemóriáddal? Rögtön felismered a neves közéleti személyiségeket, legyenek azok erdélyi magyar vagy anyaországi celebek, esetleg külföldi sztárok? A Krónika nyereményjátékával most kipróbálhatod.
Ha nyár közepe, akkor Erdélyben is az egyik kedvenc gyümölcs a sárgabarack, más néven kajszibarack.
szóljon hozzá!