
A lehető legjobban indult az idei Kolozsvári Magyar Napok koncertprogramja vasárnap este: a legendás KFT zenekar különleges helyszínen, a magyarfenesi Arkhai szoborparkban mutatta be 35 éves munkásságának a legjavát.
2016. augusztus 15., 16:482016. augusztus 15., 16:48
A látottak, hallottak alapján egyelőre nehéz elképzelni, hogy az idei rendezvénysorozat keretében lesz majd hangulatosabb, családiasabb koncertélményünk – és nem csupán azért, mert a Bartha Ciupe Ernő szénából készült óriásplasztikáinak helyet adó, túlzás nélkül varázslatos helyszín kiválasztása remek ötletnek bizonyult. Ebben a környezetben valahogyan hatásosabban tudtak „működni” a Bornai Tibor (zongora, ének), Laár András (gitár, ének), Lengyelfi Miklós (basszusgitár, nagybőgő, ének) és Márton András (dob, ének) alkotta kvartett páratlan hangulatú dalai, melyek több száz, Kolozsvárról érkező és helybeli zenekedvelőt mozgattak meg vasárnap este.
„A szalagavatóm óta várom, hogy ismét végigüvöltsem az Afrikát!” – kiáltott fel egy negyvenes családapa a színpaddal szembeni keverőpult mellett, amikor Laár András felvezette a KFT talán legismertebb, körülbelül tízperces verzióban eljátszott slágerét. Nem maradhatott ki a repertoárból az idén 30 éves Balatoni nyár, vagy az Elizabet sem, de a kevésbé ismert, ironikusabb hangvételű, gyakran abszurd, szövegközpontú dalok is megtalálták a maguk közönségét. Átkötő szövegek helyett Laár és Bornai poézisénak legszebb gyöngyszemeit is meghallgathattuk. Laár Andrással – akit a legtöbben a L’art pour l’art társulat Besenyő Pista bácsijaként ismernek – kedden is lehet találkozni az Arkhai szoborparkban: a zenész-humorista ezúttal a Mi hülyeség, mi nem az?! című egyéni produkciójával lép színpadra.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!