A Felszállott a páva tehetségkutató versenyen győztes kolozsvári Tokos zenekar, valamint Deák Albi és bandája is fellép a Kifor (Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum) Egyesület által szervezett Családi majálison, ahol számos sport- és gyerekrendezvény is várja a kincses városban élő családokat – jelentették be keddi sajtótájékoztatójukon a rendezvény szervezői.
2014. április 29., 15:362014. április 29., 15:36
Az eseményt május 3-án, szombaton szervezik a Törökvágáson, a Népművészeti múzeum melletti téren. A programok már délelőtt 11 órakor elkezdődnek. Geréd Imre kolozsvári önkormányzati képviselő elmondta: a majálist már harmadik alkalommal szervezi meg a Kifor, azonban idén a városháza támogatásának köszönhetően lényegesen ki tudták bővíteni a kínálatot, noha már tavaly nem csak kolozsváriak, hanem a megye több településének a képviselői is részt vettek a majálison.
Antal Géza, a rendezvény főszervezője arról is beszámolt, a legnagyobb idei újdonság, hogy megváltozott a rendezvény koncepciója: a középpontba a család, valamint a tartalmasan együtt töltött idő került. Hozzáfűzte: a szombati programoknak három fő pillére lesz.
A sportrendezvényeket, vetélkedőket a Dribli erdélyi gyerekfociklub és a Kolozsvár Teker Társaság szervezi. A kulturális programok keretében bábelőadás, néptánc és koncertek kapnak helyet, míg az Életfa Családsegítő Egyesület a gyerekeket várja színes programajánlattal, kézműves tevékenységekkel, társasjátékokkal, sárkánykészítéssel.
A szervezők hangsúlyozták: a részvétel mindenki számára ingyenes. A helyszínen lehetőség van étel és ital vásárlására, de szabadtéri rendezvényről lévén szó, piknikezni is lehet, akinek ahhoz van kedve. A kulturális programokat és gyerekfoglalkozásokat rossz idő esetén is megtartják.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.
szóljon hozzá!