Hirdetés

Cozma-gyilkosság: 16 millió forintot ítélt meg a bíróság nem vagyoni kárként

A Cozma-ügyben 16 millió forint nem vagyoni kártérítést ítélt meg – nem jogerős – ítéletében a Fővárosi Törvényszék szerdán a hat éve Veszprémben meggyilkolt kézilabdázó, Marian Cozma családjának az őket ért feldolgozhatatlan traumáért.

MTI

2015. április 15., 14:362015. április 15., 14:36

Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott játékosát 2009. február 8-án szurkálták halálra egy veszprémi lokál előtt. A büntetőügy 2012 októberében ért véget a Kúrián; a bűncselekmény ügyében öt embert ítéltek el jogerősen, közülük kettőt 18-18 évre.

A polgári bíróság szerdai ülésén nem a bűncselekményben részt vevők bűnösségéről döntött – hiszen arról már korábban megszületett a jogerős ítélet –, hanem arról, hogy egyetemleges kártérítési felelősség terheli az alpereseket, és arról is, hogy milyen összegben.

Egy másik eljárásban a bíróság korábban már mintegy 210 millió forint vagyoni kártérítésre kötelezte az alpereseket, a mostani per pedig a nem vagyoni károkozás megtérítéséről szól.

A kettő közötti különbség lényege, hogy a vagyoni kár esetében többé-kevésbé számszerűen megállapítható a kárérték például az elhunyt sportoló jövedelme alapján, míg a nem vagyoni kár meghatározása nehezebb feladat, hiszen ahhoz például a családtagok megromlott egészségi állapotát kell figyelembe venni.

Ez utóbbi azonban éppen azért nem volt bizonyítható a magyar szakértők előtt, mert a szülők egészségi állapota, betegségei nem tették lehetővé, hogy Budapestre utazzanak. A bíróság indoklásában ezért utalt arra, hogy a felperes jogi képviselője ugyan nem tudta alátámasztani a nem vagyoni keresetet alátámasztó állítását, a kártérítés ugyanakkor mégis megítélhető, hiszen egy családtag elvesztése köztudomásúan olyan tragédia, amihez nem kell külön bizonyíték.

A bíróság a két szülőnek 5-5 millió, míg két húgának 3-3 millió forint kártérítést ítélt meg kamatostul, ám ha a határozattal szemben fellebbezést nyújtanak be az alperesek, akkor az ügy másodfokon tovább tart.

A felperesek keresetükben éppen annyit kértek, mint amennyit a bíróság szerdai ítéletében megállapított, így várhatóan nem fellebbeznek az ítélet ellen, ám az alperesi oldal még nem nyilatkozott a bíróságnak arról, hogy a rendelkezésére álló 15 napon belül jogorvoslattal kíván-e élni.

A Cozma család egyébként még a vagyoni perben megítélt összegből sem kapott meg semmit, mert – bár az alperesek lefoglalt vagyonából kifizethető lenne a teljes kártérítés – a végrehajtási eljárások még tartanak.

Helmeczy László ügyvéd, a Cozma család jogi képviselője korábban azt mondta, felbecsülhetetlen vagyoni és nem vagyoni kárt okozott a gyilkosság a családnak, Marian Cozma szülei és testvérei ugyanis életük támaszát vesztették el.

Egy korábbi tárgyaláson meghallgatták Marian Cozma apját, Petre Cozmát, aki könnyeivel küszködve arról beszélt, büszke arra, hogy fia Veszprémben játszott, és tudja azt is, hogy büszke rá egész Magyarország. Azt mondta, a család élete tönkrement, és borzalmas fájdalomként élik meg a történteket. Felidézte fia fogadalmát is, amely szerint csak a pályán és sportszerű eszközökkel szabad küzdeni.

A bíró a szerdai ítélethozatal során arra hívta fel a figyelmet, a mostani polgári peres eljárásban a bíróságot köti, hogy a korábbi büntetőeljárásban hozott jogerős ítélet milyen bűncselekményt állapított meg, tehát attól nem térhet el.

Arra hívta fel a figyelmet, a mostani perben csak azt vizsgálhatták, hogy valamennyi alperes részt vette-e abban az „ok-okozati láncolatban”, amely a sportoló halálához vezetett. A bíró álláspontja szerint valamennyien részt vettek a lokálban kezdődött és az utcán Marian Cozma halálával végződő „folyamatban”, ezért károkozóként egyetemleges felelősség terheli őket a kártérítésben is.

A bíró a megítélt nem vagyoni kártérítésre utalva arról beszélt, azzal nem tudják elvenni a fiukat, testvérüket elvesztő családtagok fájdalmát, legfeljebb enyhíteni próbálják.

A Kúria 2012 októberében a büntetőügy felülvizsgálati eljárásában a jogerős ítéletet az első- és a másodrendű vádlott esetében helybenhagyva Raffael Sándort és Németh Győzőt 18-18 évre ítélte, Sztojka Iván esetében a büntetést 8 évről 13-ra súlyosbította.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés