
Fotó: Archív
2010. július 27., 10:152010. július 27., 10:15
A tábort 1999 óta szervezi a Háromszék Táncegyüttessel együttműködő Lajtha László Alapítvány, azzal a céllal, hogy betekintést nyújtson a cigányság anakronisztikus életébe, kultúrájába. A kezdeményezők szerint a cigány folklór a környező népek általuk már rég elfeledett szokásait, zenéjét, táncait is megőrizte, így a megismerése új megvilágításba helyezheti a népi kultúrát, ugyanakkor jó kiindulópont lehet a kölcsönös elfogadáshoz.
Az egyhetes tábor alatt a résztvevők cigány etnikumról szóló előadásokat hallgatnak, őrkői és szászcsávási cigánytáncokat és népdalokat tanulnak. A táborban videofilmeket és dokumentumfilmeket vetítenek, és minden este a tábortűz mellett tartják a táncházat. Az őrkői cigánytáncokat Orza Călin és Keresztes Edit, a szász-csávási cigánytáncokat Kis István, Kis-Demeter Erika, Ivácson László és Tekeres Gizella tanítják, a népdalokat Kis-Demeter Erika. A tizenkettedik táborban a szászcsávási zenekar, Papp István „Gázsa” és zenekara, valamint a Háromszék Táncegyüttes zenekara húzza a talpalávalót. A táborozók nemcsak tanulják a cigánytáncokat, dalokat, hanem lehetőségük van arra, hogy együtt éljenek a meghívott cigány táncosokkal, énekesekkel. Nyáron általában több tematikus tánctábor zajlik Erdélyben, de cigány folklórt csak Kommandón tanítanak, és évek óta a világ minden tájáról visszajárnak a táborozók.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.