
Mivel nincs hó, ami felfogja a koszt, három hónapja nem takaríthatják a román főváros utcáit
Fotó: Urban Rt.
Egy ma is érvényben lévő, csaknem fél évszázada kiadott irányelv miatt nem tudja takarítani télen a bukaresti utcákat az Urban Rt. köztisztasági vállalat. Egyebek mellett ennek tulajdonítható, hogy a légszennyezés az egészségügyi határérték többszörösére rúg a fővárosban – írta csütörtökön a G4Media hírportál.
2020. január 30., 13:152020. január 30., 13:15
2020. január 30., 13:202020. január 30., 13:20
A kommunizmus idején, 1973-ban kiadott, a „települések köztisztasági műveleteit szabályozó egységes köztársasági irányelve” szerint az utcákat márciustól október végéig kell seperni, a téli hónapokban pedig a havat kell eltakarítani. Emiatt az Urban Rt. november elsején abbahagyta az utcaseprést, a munkagépekre hóekét és sószórókat szerelt, és várja a havat. Csakhogy az idei különösen enyhe télen szinte egyáltalán nem hullott csapadék Bukarestben, a hőmérséklet pedig gyakran a 10 Celsius-fokot is meghaladta.
„Senki sem nézi, hogy kint 10 fok van, süt a nap és száll a por, a levegő pedig belélegezhetetlen. Nincs hó, ami felfogja a koszt, mi meg három hónapja nem takaríthatjuk az utcákat” – idézte Dan Ceaușescut, az Urban Rt. marketingigazgatóját az MTI.
A márciustól novemberig végzett gépesített utcaseprés során hatóránként háromtonnányi – az útburkolatról összegyűjtött porból képződött – sarat szállítanak az Urban SA járművei a hulladéktelepre. Ez a por most mind az utcákon marad, jelentős részét pedig a járműforgalom a levegőbe emeli, és a járókelők belélegzik – írta a G4Media.
Egyebek mellett ennek tulajdonítható, hogy egy független nemzetközi szervezet által felszerelt mérőponton január elején a megengedett határértéknél hétszer nagyobb légszennyezést mértek a román fővárosban, és a hatósági mérőműszerek is gyakran a határérték több mint 200 százalékos meghaladását jelzik a levegőben lévő porszemcsék esetében.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!