
2012. január 12., 06:552012. január 12., 06:55
Franciaországban bárki jelöltetheti magát elnöknek, amennyiben jelöltségét legalább ötszáz polgármester támogatja az aláírásával. A Libération című napilap kedden azt írta, hogy Cantona január 4-én levelet küldött valamennyi francia polgármesternek, amelyben az elnökjelöltséghez szükséges támogatást kéri tőlük.
A manapság az amerikai profiligában (MLS) szereplő New York Cosmos sportigazgatójaként dolgozó, 1997-ben visszavonult támadó hivatalosan nem jelentette be, hogy jelölteti magát az áprilisban esedékes elnökválasztáson. A 45 éves futballista akciója valójában egy médiafelhívás a hajléktalanok lakhatását segítő Abbé Pierre Alapítvány érdekében, amelynek az a célja, hogy a lakhatási probléma az elnökválasztás egyik fő témája legyen. Cantona „elnökjelölti” honlapja kedd reggel óta automatikusan átirányítja az internetezőket egy olyan oldalra, amelyen az Abbé Pierre Alapítvány „Kötelezzük a jelölteket, hogy kötelezzék el magukat” elnevezésű petícióját lehet aláírni. Ennek négy legfőbb pontja több szociális lakás építését, a lakáspiac szabályozását és a lakhatás árának rendezését, kevesebb igazságtalanságot és több szolidaritást, valamint olyan városok építését követeli, amelyekben igazságosabban és tartósan élhetnek együtt az emberek.
A Manchester United futballtudásáról és botrányos viselkedéséről egyaránt elhíresült egykori labdarúgócsillaga 2010-ben hasonlóan meglepő médiaakciót indított a bankrendszer megdöntésére. Akkor arra kérte a számlatulajdonosokat, hogy egy adott napon vegyék ki a pénzüket a bankokból. Az emberek végül nem rohamozták meg a bankokat, de a felvételt, amelyben az egykori legendás labdarúgó a pénzintézetek iránti ellenérzéseit fogalmazta meg, 28 nyelvre lefordították, és több százezren nézték meg.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.