
Így indultak a tánctábor reggelei a reketói dombok között
Fotó: Facebook
Európa legtávolabbi pontjairól, sőt még a közel-keleti Izraelből is Romániába csalogatott résztvevőket az augusztus elején tartott, japán gyökerekből merítkező „Butoh Lab Camp” tánctábor.
2021. augusztus 13., 22:152021. augusztus 13., 22:15
2021. augusztus 27., 12:052021. augusztus 27., 12:05
A japán származású Yumiko Yoshioka, Madaras Ágnes jógaoktató és Oláh Eszter színészhallgató által szervezett tíznapos eseményen a huszonkét résztvevőnek rendkívül intenzív mozgásélményben lehetett része – hat nemzetközileg elismert butoh táncos/tanár vezetésével. A július végén elrajtolt táborban a szervezők a tanárokkal együtt nyitották meg a Kolozs megyei reketói vendégház kapuit a Spanyolországból, Portugáliából, Hollandiából, Németországból, Norvégiából, Ausztriából, Magyarországról és Izraelből érkezők előtt.
A butoh mozgásstílus Japánból indult 1959-ben és Tatsumi Hijikata koreográfus nevéhez köthető.
Az akár patriotikusnak is nevezhető törekvésével mindenekelőtt a hagyományos japán mozgáskultuszt akarta újjáéleszteni, később ez az érdeklődés kiterjedt az univerzális, kultúrától független testhasználatra. A butoh tánc magjait ugyan Tatsumi Hijikata és Kazuo Ohno vetették el, mára azonban minden táncos sajátos, egyedi megközelítéssel dolgozik, ezért a butohnak számos válfaja ismert. A tábort megálmodó Yumiko Yoshioka számára a táncstílus az átalakulásról, a metamorfózisról szól, ami egyben önmagunk táncon keresztüli megismerését is jelenti: kibonthat elfeledett emlékeket, új fényt adhat nekik és szabadjára engedheti őket” – tette hozzá a koreográfus.
Így tehát a butoh nemcsak táncosok számára nyújthat értékes tapasztalatot, hanem bárki számára, aki kíváncsi az emberi természetben rejlő potenciál kiaknázására. A táncos/oktató 2019-ben, nyolc tanár és hetvenöt résztvevő jelenlétében szervezte a Schloss Bröllin kastélynál az első nagy butoh tábort, amelynek az idei, romániai tábor egy kisebb méretű továbbgondolása: különös hangsúlyt fektetve a természetközeliségre.
Részlet a tábor végén készült mozgásbemutatóból
Fotó: Facebook
A Yumiko Yoshioka szervezésében létrehozott tábor meghívott tanárai a Madridban élő Matilde J. Ciria, a Portugáliában élő Yuko Kominami, a Berlinben élő és dolgozó Natsuko Kono és Henriette Heinrichs, valamint a Helsinkiben tevékenykedő Ken Mai és Tashi Iwaoka voltak. Valamennyien egyedi színt hoztak a táborba, ki-ki a saját butohirányzatát átadva a táncolni vágyóknak. A közös napindítót rendszerint Yumiko Yoshioka tartotta, aki a tábor utolsó napján saját butoh-hitvallásába is betekintést engedett.
A közösségi érzés nem csak a tánc idejére korlátozódott, a résztvevők közösen étkeztek, közösen segítettek a konyhai takarításban, este pedig együtt vezették le a test fáradtságát egy pohár bor és a legkülönbözőbb, izgalmasabbnál izgalmasabb élettörténetek mellett. A tíz nap végére a világ különböző pontjairól érkező, egymás számára ismeretlen emberek összeszokott közösséggé formálódtak, akik a rövid ismeretség ellenére megható nyitottsággal tudtak kapcsolódni egymáshoz, sőt, bizonyára tartósnak ígérkező barátságok is köttettek.
A tábor zavartalan lebonyolításához a szervezők mellett egy felkészült konyhai csapat is hozzájárult, amelynek tagjai tíz napon át gondoskodtak a résztvevők étkeztetéséről, különös figyelmet fordítva a megfelelő tápanyagmennyiségre. A helyi népzene hangulatából az ötödik napon kolozsvári zenészek nyújtottak ízelítőt a külföldieknek, az este során pedig moldvai néptáncoktatásra is került alkalom: a kulturális ingercsere tehát kölcsönös volt.
A butoh tábor meghívott tanárai: Henriette Heinrichs, Tashi Iwaoka, Yumiko Yoskioka, Ken Mai, Natsuko Kono, Matilde J Ciria és Yuko Kominami
Fotó: Facebook
Yumiko Yoshioka a butoh által történő átalakulás alatt nem kizárólag a fizikai, hanem a mentális síkon történő átváltozást is érti, amely olyan perspektívát nyit meg a táncoló előtt, amely által túlláthat saját magán. Hozzátette, reméli, hogy a tábor ideje alatt sikerült a résztvevőknek megnyílni a különbözőségek és az élet megnyilvánulási formáinak megannyi színe előtt. A butoh szomatikus megközelítésének köszönhetően ugyanakkor úgy gondolja, hogy a materialista társadalomban élőket is egyaránt vonzza a mozgásforma, különösen a járványhelyzetben.
„Remélem ugyanakkor, hogy a résztvevőknek sikerült a hétköznapok során felgyülemlett stresszt és nyomást levezetni a félreeső, romániai vidéken, ahol a természet szívében, friss hegyi levegőt lélegezve táncolhattak” – egészítette ki az oktató.
Felhasználva a természet elemeit, a butoh előszeretettel használja a növények, az állatvilág, a formák és az anyagok tanulmányozását, ezáltal a tánc kissé szimbolikussá is válik. A táborban a résztvevőknek is lehetőségük volt közelebbről, saját testükben megtapasztalni a természet örök törvényeinek működését, illetve a természetben megjelenő életformák közti hasonlóságokat. A képzeletvezérelt technika segítségével előhívhatták testükből a növények növekedésének mintáit, a kemény és a lágy halmazállapotok közti különbözőséget, a testben levő folyadék áramlását és azt a központi erőt, ami az emberi testet összetartja.
Natsuko Kono koreográfus, táncos számára az intenzív butoh tábor legjelentősebb élménye az volt, ahogyan a különböző országokból érkező résztvevők megosztották egymással életüket és érzéseiket.
– nyilatkozott a tábor után a meghívott koreográfus.
Dana Lehemle, a tábor Izraelből érkező résztvevője elmondta, számára a butoh arra nyújtott lehetőséget, hogy egy kicsit kiszakadjon a társadalom által elvárt normalitásból és szabadon tapasztalja meg azokat az érzéseket és késztetéseket, amelyek mélyen szunnyadnak benne és megélésre várnak. Dana egyébként a tábort egy hosszabb romániai utazással kötötte egybe, és az ott szerzett kapcsolatok révén rögtön be is kapcsolódott az augusztus 19. és 23. közt tartandó Mumush fesztivál szervezésébe – hiszen a jó emberek és kezdeményezések utat találnak egymáshoz.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.
szóljon hozzá!