Hirdetés

Butoh tánctábor: Európa legkülönbözőbb pontjairól érkezők mozogtak-éltek együtt a reketói ég alatt

Így indultak a tánctábor reggelei a reketói dombok között •  Fotó: Facebook

Így indultak a tánctábor reggelei a reketói dombok között

Fotó: Facebook

Európa legtávolabbi pontjairól, sőt még a közel-keleti Izraelből is Romániába csalogatott résztvevőket az augusztus elején tartott, japán gyökerekből merítkező „Butoh Lab Camp” tánctábor.

Krónika

2021. augusztus 13., 22:152021. augusztus 13., 22:15

2021. augusztus 27., 12:052021. augusztus 27., 12:05

A japán származású Yumiko Yoshioka, Madaras Ágnes jógaoktató és Oláh Eszter színészhallgató által szervezett tíznapos eseményen a huszonkét résztvevőnek rendkívül intenzív mozgásélményben lehetett része – hat nemzetközileg elismert butoh táncos/tanár vezetésével. A július végén elrajtolt  táborban a szervezők a tanárokkal együtt nyitották meg a Kolozs megyei reketói vendégház kapuit a Spanyolországból, Portugáliából, Hollandiából, Németországból, Norvégiából, Ausztriából, Magyarországról és Izraelből érkezők előtt.

De honnan ered és mi is a butoh?

A butoh mozgásstílus Japánból indult 1959-ben és Tatsumi Hijikata koreográfus nevéhez köthető.

Hirdetés

Tatsumit kezdetben az ősi japán mozdulatok és gesztusok tanulmányozása foglalkoztatta, amelyek a második világháború után szinte teljesen feloldódtak az elamerikaiasodó japán társadalomban.

Az akár patriotikusnak is nevezhető törekvésével mindenekelőtt a hagyományos japán mozgáskultuszt akarta újjáéleszteni, később ez az érdeklődés kiterjedt az univerzális, kultúrától független testhasználatra. A butoh tánc magjait ugyan Tatsumi Hijikata és Kazuo Ohno vetették el, mára azonban minden táncos sajátos, egyedi megközelítéssel dolgozik, ezért a butohnak számos válfaja ismert. A tábort megálmodó Yumiko Yoshioka számára a táncstílus az átalakulásról, a metamorfózisról szól, ami egyben önmagunk táncon keresztüli megismerését is jelenti: kibonthat elfeledett emlékeket, új fényt adhat nekik és szabadjára engedheti őket” – tette hozzá a koreográfus.

Meglátása szerint a butoh lényege nem a fizikai mozdulat technikájának tökéletesítésében rejlik, hanem sokkal inkább a testbe zárt, elfeledett dolgok felszínre hozásában a mozgás és a képzelet által.

Így tehát a butoh nemcsak táncosok számára nyújthat értékes tapasztalatot, hanem bárki számára, aki kíváncsi az emberi természetben rejlő potenciál kiaknázására. A táncos/oktató 2019-ben, nyolc tanár és hetvenöt résztvevő jelenlétében szervezte a Schloss Bröllin kastélynál az első nagy butoh tábort, amelynek az idei, romániai tábor egy kisebb méretű továbbgondolása: különös hangsúlyt fektetve a természetközeliségre.

Részlet a tábor végén készült mozgásbemutatóból •  Fotó: Facebook Galéria

Részlet a tábor végén készült mozgásbemutatóból

Fotó: Facebook

Tíz nap, hat tanár, napi hat óra tánc

A Yumiko Yoshioka szervezésében létrehozott tábor meghívott tanárai a Madridban élő Matilde J. Ciria, a Portugáliában élő Yuko Kominami, a Berlinben élő és dolgozó Natsuko Kono és Henriette Heinrichs, valamint a Helsinkiben tevékenykedő Ken Mai és Tashi Iwaoka voltak. Valamennyien egyedi színt hoztak a táborba, ki-ki a saját butohirányzatát átadva a táncolni vágyóknak. A közös napindítót rendszerint Yumiko Yoshioka tartotta, aki a tábor utolsó napján saját butoh-hitvallásába is betekintést engedett.

A táborba érkezők napi hat órát táncolhattak a meghívott tanárokkal a vendégház stúdiójában, a szabadtéri sátor alatt, illetve a természetben található köveken, fákon és a patak partján (néha még a patakban is).  

A közösségi érzés nem csak a tánc idejére korlátozódott, a résztvevők közösen étkeztek, közösen segítettek a konyhai takarításban, este pedig együtt vezették le a test fáradtságát egy pohár bor és a legkülönbözőbb, izgalmasabbnál izgalmasabb élettörténetek mellett. A tíz nap végére a világ különböző pontjairól érkező, egymás számára ismeretlen emberek összeszokott közösséggé formálódtak, akik a rövid ismeretség ellenére megható nyitottsággal tudtak kapcsolódni egymáshoz, sőt, bizonyára tartósnak ígérkező barátságok is köttettek.

A tábor zavartalan lebonyolításához a szervezők mellett egy felkészült konyhai csapat is hozzájárult, amelynek tagjai tíz napon át gondoskodtak a résztvevők étkeztetéséről, különös figyelmet fordítva a megfelelő tápanyagmennyiségre. A helyi népzene hangulatából az ötödik napon kolozsvári zenészek nyújtottak ízelítőt a külföldieknek, az este során pedig moldvai néptáncoktatásra is került alkalom: a kulturális ingercsere tehát kölcsönös volt.

A butoh tábor meghívott tanárai: Henriette Heinrichs, Tashi Iwaoka, Yumiko Yoskioka, Ken Mai, Natsuko Kono, Matilde J Ciria és Yuko Kominami •  Fotó: Facebook Galéria

A butoh tábor meghívott tanárai: Henriette Heinrichs, Tashi Iwaoka, Yumiko Yoskioka, Ken Mai, Natsuko Kono, Matilde J Ciria és Yuko Kominami

Fotó: Facebook

Kiszakadni a hétköznapok szorító nyomásából, majd átalakulni

Yumiko Yoshioka a butoh által történő átalakulás alatt nem kizárólag a fizikai, hanem a mentális síkon történő átváltozást is érti, amely olyan perspektívát nyit meg a táncoló előtt, amely által túlláthat saját magán. Hozzátette, reméli, hogy a tábor ideje alatt sikerült a résztvevőknek megnyílni a különbözőségek és az élet megnyilvánulási formáinak megannyi színe előtt. A butoh szomatikus megközelítésének köszönhetően ugyanakkor úgy gondolja, hogy a materialista társadalomban élőket is egyaránt vonzza a mozgásforma, különösen a járványhelyzetben.

Az embereknek szükségük van egy olyan kontextusra, ahol kiszakadhatnak a mindennapok szorító mókuskerekéből, és megtapasztalhatnak elfeledett minőségeket, amelyek – bármennyire is háttérbe szoruljanak – az emberi működés szerves részét képezik.

„Remélem ugyanakkor, hogy a résztvevőknek sikerült a hétköznapok során felgyülemlett stresszt és nyomást levezetni a félreeső, romániai vidéken, ahol a természet szívében, friss hegyi levegőt lélegezve táncolhattak” – egészítette ki az oktató.

Felhasználva a természet elemeit, a butoh előszeretettel használja a növények, az állatvilág, a formák és az anyagok tanulmányozását, ezáltal a tánc kissé szimbolikussá is válik. A táborban a résztvevőknek is lehetőségük volt közelebbről, saját testükben megtapasztalni a természet örök törvényeinek működését, illetve a természetben megjelenő életformák közti hasonlóságokat. A képzeletvezérelt technika segítségével előhívhatták testükből a növények növekedésének mintáit, a kemény és a lágy halmazállapotok közti különbözőséget, a testben levő folyadék áramlását és azt a központi erőt, ami az emberi testet összetartja.

Natsuko Kono koreográfus, táncos számára az intenzív butoh tábor legjelentősebb élménye az volt, ahogyan a különböző országokból érkező résztvevők megosztották egymással életüket és érzéseiket.

Idézet
A butohnak van egy különleges képessége, amely által a résztvevők azt érezhetik, hogy biztonságosan önmaguk lehetnek: egy nagy család, egy közösen dobogó szívvel. Mindnyájan elkötelezett résztvevői voltunk a tábornak, számomra pedig öröm volt ennek a részese lenni”

– nyilatkozott a tábor után a meghívott koreográfus.

Dana Lehemle, a tábor Izraelből érkező résztvevője elmondta, számára a butoh arra nyújtott lehetőséget, hogy egy kicsit kiszakadjon a társadalom által elvárt normalitásból és szabadon tapasztalja meg azokat az érzéseket és késztetéseket, amelyek mélyen szunnyadnak benne és megélésre várnak. Dana egyébként a tábort egy hosszabb romániai utazással kötötte egybe, és az ott szerzett kapcsolatok révén rögtön be is kapcsolódott az augusztus 19. és 23. közt tartandó Mumush fesztivál szervezésébe – hiszen a jó emberek és kezdeményezések utat találnak egymáshoz.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
2026. október 26., hétfő

Húsz éve mindig ugyanazokat a számokat tette meg, most több mint 3 millió eurót nyert

Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.

Húsz éve mindig ugyanazokat a számokat tette meg, most több mint 3 millió eurót nyert
Hirdetés
Hirdetés