
Fotó: Youtube.com
Összesen 31 bűncselekmény miatt indítottak bűnvádi eljárást az ügyészek Victor Micula, Viorel Micula nagyváradi üzletember fia ellen. A „fenegyerek” képben tetszelgő fiatal vállalkozót a fegyverviselési szabályok áthágásával vádolják.
2021. április 15., 18:402021. április 15., 18:40
Victor Micula évek óta előszeretettel ad munkát a nagyváradi rendőrségnek és sajtónak kisebb-nagyobb csínytevéseivel, többek között azzal, hogy éjszaka részegen száguldózik vagy lövöldözget a városban.
A nagyváradi ügyészség most összesen 31 bűncselekmény elkövetése miatt indított bűnvádi eljárást ellene és kérte a 30 napos előzetes letartoztatásba helyezését. Az ügyészség csütörtöki közlése szerint Victor Micula mellett két barátja is vádlottként szerepel az ügyben, írta az Agerpres.
többfajta fegyvert vásárolt és használt, holott nem rendelkezett fegyverviselési engedéllyel. Újabb 13 esetben csalással való felbujtással vádolják az ügyészek, ugyanis utasította barátját, hogy aláírásával igazolja, magának vásárol fegyvert, miközben azt Victor Micula használta, közölte Marius Pop Blaga, a nagyváradi ügyészség szóvivője.
Elmondta, utóbbi bűnrészesként vádlott az ügyben, míg Victor Micula egy másik barátja ellen hamis tanúvallomásért indult eljárás. Victor Micula a European Drinks and Food élelmiszeripari nagyvállalatot létrehozó nagyváradi vállalkozók – Ioan és Viorel Micula – örököse, az ikerpárnak az élelmiszeripar mellett az ingatlan- és médiapiacon is vannak érdekeltségei.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.
szóljon hozzá!