2012. szeptember 19., 11:542012. szeptember 19., 11:54
Az olasz igazságszolgáltatás hét év alatt döntött arról, hogy bűncselekménynek számít-e vagy sem az előrelendített jobb karral történő köszöntés.
Végül a legfelsőbb bírói testület mondta ki, hogy bűncselekményt követett el az az ötven éves olasz férfi, aki 2005-ben, egy Firenzében rendezett szélsőjobboldali találkozón jobb karját mereven a magasba lendítette, Benito Mussolini fasiszta vezér tipikus karmozdulatát utánozva –írta az olasz sajtó.
A férfit az újfasiszta találkozót ellenőrző rendőrök jelentették fel. A fasizmus dicsőítése egy 1952-es olasz törvény értelmében 18 hónaptól 4 évig terjedő börtönbüntetéssel sújtandó.
A bírósági ítélet hangsúlyozta, hogy a szóban forgó karlendítés akkor számít bűncselekménynek, ha a fasizmust vagy nácizmust éltető jelszavak kísérik.
E kitétel nélkül többeket le lehetne tartóztatni – jegyezték meg az újságok arra emlékeztetve, hogy a mussolinis karlendítés egyáltalán nem ritka Olaszországban.
Paolo Di Canio, a Lazio labdarúgócsapat volt kapitánya 2007-ben jobb karját előrelendítve üdvözölte a Lazio szurkolóit Livornóban. Gianni Alemanno, Róma jobboldali főpolgármesterének szavazói karlendítéssel ünnepelték a politikus 2008-as választási győzelmét. Michela Brambilla, Silvio Berlusconi kormányának volt idegenforgalmi minisztere 2009-ben karlendítéssel szalutált az olasz csendőrség ünnepén.
| A környezetvédelmi minisztérium engedélyt adott egy medve kilövésére, amely hosszú ideje rettegésben tartja több falu lakóit. A medve több alkalommal is károkat okozott, állatokat ölt meg Homoródszentmárton község területén. Ezért a Nagyküküllő Vadász- és Sporthorgász Egyesület engedélyt kért az állat kilövésére, a szaktárca pedig jóváhagyta a kérést. Both József, a Hargita megyei környezetvédelmi hivatal védett területekkel foglalkozó osztályának vezetője szerint a vadászok napok óta lesben állnak, de a medve egyelőre nem bukkant fel. Both elmondta, a Hargita megyei illetékesek 2013-ra 69 medve kilövésére vagy befogására kértek engedélyt a szakminisztériumtól. A megyében tavaly 49 medve kilövését engedélyezték. |
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.