
A rendőrség „varázskalapot” is talált az egyik bukaresti kuruzsló lakásán
Fotó: Román Rendőrség/képernyőmentés
Nem kevesebb mint 20 ezer euróval károsította meg négy bukaresti „kuruzsló” azt az Olaszországban élő román nőt, aki szerelmi ügyeinek „előre lendítése” céljából fordult hozzájuk.
2023. június 14., 12:292023. június 14., 12:29
A bukaresti rendőrség vizsgálódik az ügyben, szerda délelőtt házkutatásokat is tartott a magukat „varázslónak” tituláló nőknél, csalás gyanúja miatt eljárást indítottak.
A rendőrség honlapján látható videó tanúsága szerint a házkutatás során az egyik gyanúsított lakásán „varázskalapot” is találtak. A nőket kihallgatják a bukaresti rendőrök csalás gyanúja miatt.

Sertéspor, mustárszesz, Unicum, benzin – egyebek közt ezeket is használták gyógyításhoz az elmúlt százötven év során. Mindez a Maros Megyei Múzeumtól „kölcsönzött” tárlaton derült ki, amelyet szombaton nyitottak meg az udvarhelyi Haberstumpf-villában.
Érettségi előtt álló diákok százai vették igénybe kuruzslói szolgáltatásait az idén – állítja a Larisa nevű „varázslónő”.
Új korszak kezdődik a NÉKED történetében: Sodor a szél címmel megjelent csütörtökön a gyergyószentmiklósi zenekar első nagylemeze. Már látható a dalhoz készült videóklip is, amely vizuálisan is tovább mélyíti az album világát.
A feljegyzések kezdete óta 2025 volt a harmadik legmelegebb év globálisan, mindössze 0,01 Celsius-fokkal volt hűvösebb, mint 2023, és 0,13 Celsius fokkal volt hűvösebb, mint az eddig legmelegebb év, 2024.
A januári hidegben sokan aggódnak a hóban álldogáló gólyákért, de a szakértők szerint nincs szükség beavatkozásra: egyes példányok könnyebben átvészelik a telet, mint az afrikai vándorlást. A hideg a többi madárnak is kihívás. Így segíthetünk rajtuk.
Egy újabb típusú csalás terjed Romániában, és egyre többen esnek áldozatául: a csalók a futárszolgálatok iránti bizalmat használják ki.
Embercsempészet és szexuális szolgáltatásokra való kényszerítés vádjával román bűnözői hálózat tagjait fogták el a román és a brit hatságok, az együttműködés négy ember előállításához, valamint számos luxusautó és ingatlan lefoglalásához vezetett.
A Mehedinți megyei rendőrség azonosított egy 16 éves fiatalt, aki két, az utcán parkoló autót rongált meg Szörényváron (Drobeta-Turnu Severin), miután részt vett egy TikTok‑kihívásban.
Huszonhárom tehén zuhant egy befagyott tóba vasárnap a Suceava megyei Pocoleni településen, miután a jég beszakadt alattuk. A kimentésükhöz összetett beavatkozásra volt szükség – közölte a Suceava megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Bár névrokona a krumplinak, a nálunk is egyre több helyen kapható, Dél-Amerikából származó, de szerte a világon közkedvelt és elterjedt édesburgonya ízbeli, tápértékbeli és kulturális szempontból is nagyban különbözik a „pityókától”.
Adrian Ahrițculesei román hegymászó január 9-én sikeresen eljutott a Déli-sarkra – közölte szombaton a sportoló menedzsere. Néhány nappal korábban megmászta az Antarktisz legmagasabb csúcsát, a 4892 méteres méteres Vinson-csúcsot is.
A videojátékok és képernyők uralta korban meglepő módon évek óta egy hagyományos, fa ügyességi játék hódít a gyerekek, kamaszok körében.
1 hozzászólás