
Roger Waters, a Pink Floyd egykori alapítója európai turnéja keretében Budapesten lépett fel vasárnap, szerdán pedig Bukarestben koncertezik A Fal (The Wall) című, 1979-ben megjelent legendás duplaalbum anyagával.
2013. augusztus 26., 15:492013. augusztus 26., 15:49
A világhírű brit zenész Bukarestben 15 romániai gyerekkel együtt fogja énekelni az Alkotmány téren A Fal egyik legismertebb számának, az Another Brick in The Wall-nak a refrénjét – a 10 és 15 év közti gyerekeket ő maga válogatta ki. A bukaresti produkció látványosnak ígérkezik, a turné pedig amiatt is különleges, hogy Waters mindig abból az országból válogat ki gyerekeket, ahol éppen fellép. Az előadásban szereplő romániai kórus tagjai 6 éves koruk óta tanulnak zenét, egy fővárosi zeneiskolába járnak, és több ízben léptek fel országos turnén.
A világ legnagyobb utazó produkciójának számító A Fal hosszas tervezést, technikai kísérletezést és rengeteg próbát igényel, hiszen mindent óriási méretekben kell újraalkotni, az előadás kapcsán megszokott tökéletes minőség mellett. A Falat 1980-ban állították először színpadra, de az akkori technikai lehetőségekkel csupán egy 29 állomásos amerikai turnén tudták előadni a lemezeladási rekordokat megdöntő dupla album anyagát.
Manapság az utazó turné létszáma a technikai személyzettel, a stábbal és a zenészekkel együtt közel 100 fő, igyekeznek minél kisebb gondot okozni vendéglátóiknak. Így extra igények sincsenek; sem Roger Waters, sem a stáb részéről. Nem kérnek sztáröltözőket vagy különleges ételeket és italokat; minden igényük technikai jellegű és kizárólag a lehető legtökéletesebb előadás érdekében történik.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!