
A Székely Dózsa György című táncszínházi előadást mutatják be az idei Székely Vágtán az Óriáspince-tetőn. Sztakics Éva sepsiszentgyörgyi alpolgármester csütörtökön sajtótájékoztatón elmondta, a produkció a magyar kormány ajándéka, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, az egykori Honvéd Táncegyüttes Dózsa György halálának 500 éves évfordulójára készítette az előadást.
2014. június 12., 17:182014. június 12., 17:18
2014. június 12., 17:192014. június 12., 17:19
A produkciót a Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas magyar táncművész, koreográfus rendezte és Novák Péter játssza a főszerepet. A háromszéki bemutatón a társulat kiegészül a Háromszék Táncegyüttes hat táncospárjával és helyi lovasokkal. A Székely Vágta időpontját is úgy időzítették, hogy minél közelebb essen a parasztvezér halálának évfordulójához, annak is jelentősége van, hogy az Óriáspince tető néhány kilométerre fekszik Dálnoktól, a Dózsa szülőfalujától.
A táncszínházi előadást hét alkalommal mutatják be a nyáron, a Vágtán kívül még Temesváron, Kolozsváron, Veszprémben, Nyíregyházán, Budapesten és Szabadkán. Szokás szerint, július 18-án pénteken nyilvános főpróbát tartanak, az előadást szombat estére ütemezték be, de a fellépők kérésére beiktattak egy esőnapot, így kedvezőtlen időjárás esetén vasárnap estére halasztják.
Demeter János, a Székely Vágtát szervező Vadon egyesület ügyvezetője elmondta, Dózsa György emléke előtt azzal is tisztelegnek, hogy a rendezvény területét korabeli díszletbe öltöztetik. Szekeres Attila heraldikus felkutatja a kor székelyföldi harci zászlóit, családi címereket, erdélyi és magyarországi szimbólumokat.
A pályát, a színpadot és a jurtákat is feldíszítik, a műsorfüzet pedig tartalmazza a szimbólumok leírását, magyarázatát. A látványtervet Grubisics Csaga készíti. A Vágta keretében július 19-én, szombaton rangos nemzetközi fogathajtó versenyt is tartanak.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!