
Az előzetes felmérés szerint a hétfő hajnali budapesti, Lehel utcai robbantás során az épület szerkezetében körülbelül 25 millió forint (mintegy 83 ezer euró) kár keletkezett, a lakásokban a felmért kár összege összesen 1,5 millió forint – tájékoztatta az épület biztosítója, az Aegon Magyarország csütörtökön az MTI-t. A biztosítót az épület tartószerkezetében keletkezett károk terhelik.
2014. január 16., 14:342014. január 16., 14:34
A lakásokban keletkezett károk felmérése már a robbantás napján megkezdődött, és szerda délutánra nagyrészt be is fejeződött. Mintegy 20 lakásban keletkezett kisebb-nagyobb kár, főként a vakolat sérült meg, és a teraszokon több helyen megrepedt a burkolat.
A társasházi épületben a legnagyobb kár a teremgarázsban, a bankfiók mögött keletkezett. A garázsban egy vízszintes tartógerenda, aminek fontos statikai szerepe van, meghajolt és berepedezett. Az elsődleges feladat a gerenda megerősítése volt: a szakemberek aládúcolták, és megkezdődtek a helyreállításhoz szükséges statikai vizsgálatok.
Az épület homlokzatán a mészkőburkolat a harmadik szintig sérült, megrepedezett, ennek helyreállításához állványozás is szükséges. A robbanás következtében kitört üvegek pótlását azonnal megkezdték, ez csütörtökre teljesen be is fejeződik – zárul a biztosító közleménye.
A Bors című napilap információi szerint a rendőrök vizsgálják annak a rablóbandának a tagjait, akik 2008-ban egy békésszentandrási ATM-automatát robbantottak fel. A három férfi beismerő vallomást tett, de több társukról végig hallgattak az eljárás során.
A rablók akkor, hasonlóan a Lehel utcai detonációhoz, házilagos készítésű pokolgéppel robbantottak. Kovács Lajos, a Nemzeti Nyomozó Iroda egykori osztályvezetője a Borsnak azt mondta, minden ilyen eljárásnál, mint akár a Lehel utcai robbantás, a kriminalisztika alapszabálya, hogy a régi hasonló ügyeket újra elő kell venni.
A Magyar Bankszövetség főtitkára az InfoRádióban arról beszélt, hogy továbbra sem lehet tudni, miért történt a robbantás, fenyegetést ugyanis nem kaptak a bankok. Kovács Levente hangsúlyozta, hogy a nagy pusztítást okozó robbantás sem ügyféladatot, sem betétet, sem ügyfélvagyont nem érintett.
Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő szerdán az M1 Ma reggel című műsorában azt mondta, hogy semtex nevű robbanószert, azaz C4-est használhatott a Lehel utcai elkövető, aki vélhetően profi volt, és előre eltervezett terrorakciót hajtott végre. Véleménye szerint a robbantó a pokolgépet digitális időzítővel látta el, és valószínűleg jó alvilági kapcsolatokkal rendelkezik.
A Népszabadság szerdán arról írt, hogy információik szerint a rendőrség már tudja, milyen robbanóanyagot használhatott a tettes a bankrobbantáshoz. Egyes rendőrségi forrásokra hivatkozva az újság azt írta, hogy „nem klasszikus értelemben vett távirányítású\" pokolgép lépett működésbe.
Kovács Viktória, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője a lapnak elmondta, hogy a helyszínelők több mint száz, a tettes azonosítására és a bizonyítási eljárás sikere szempontjából releváns anyagmaradványt rögzítettek, és küldtek tovább a szakértőknek.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.
szóljon hozzá!