
A Virtuózok komolyzenei tehetségkutató műsor csíki selejtezőjén részt vevő mind a 31 fiatal jelentkezhet a budapesti meghallgatáson – jelentette be szerdán Csíkszeredában Peller Mariann, a magyarországi műsor producere.
2015. október 14., 21:162015. október 14., 21:16
A továbbjutók Budapestre való utazását támogatni fogja az RMDSZ, amely a legtehetségesebb erdélyi versenyzőknek ösztöndíjat is felajánl – közölte Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős alelnöke.
A Nagy István Művészeti Szakközépiskolában gyűltek össze a műsor nyári selejtezőjére jelentkező fiatalok családtagjaikkal, felkészítő tanáraikkal és osztálytársaikkal. Peller Mariann elmondta, a Csíkszeredában készült felvételeket Budapesten tekintette meg Batta András zenetörténész, egyetemi tanár, Kesselyák Gergely karmester és Miklósa Erika operaénekes – mindannyian a műsor zsűrijének tagjai. Azt a döntést hozták, hogy öt fiatal kivételével mindenki továbbjutott a budapesti válogatásra, de ennek az ötnek sem kell csüggednie, hiszen ők egy háromnapos budapesti kurzuson vehetnek részt a további felkészülés érdekében, így megmérettethetnek a budapesti castingon.
„Minden továbbjutó Budapestre való utazását támogatja az RMDSZ, mert úgy gondoljuk, hogy ezeknek a gyermekeknek a kezét nem szabad elengednünk. Úgy döntöttünk, hogy egy-egy korosztály legjobb helyezést elérő három versenyzőjének ösztöndíjat adunk: a támogatás fejenként 1200 euró. Ők majd eldöntik, hogy nemzetközi mesterkurzuson vagy nemzetközi versenyen szeretnének részt venni, vagy esetleg új hangszert vásárolnának” – mondta Hegedüs Csilla.
Az RMDSZ kultúráért felelős alelnöke azt kívánta az erdélyi virtuózoknak, lépjenek a csíkszeredai származású Molnár Levente világhírű operaénekes nyomdokaiba. Mint hangsúlyozta, senki sem mondhatja, hogy a székely ember nem szereti a komolyzenét, nincs szíve, füle és lelke arra, hogy ezt a muzsikát befogadja, hiszen a virtuózok nyári székelyföldi koncertturnéján kétezer ember vett részt. Szerinte „büszkék lehetünk, hogy a sok nemzetközi, jópofa és jóravaló tehetségkutató mellett van egy igazi, értéket teremtő magyar találmány, a Virtuózok, amely lehetőséget biztosít a fiatal tehetségek számára, hogy ismertek legyenek a világban” – mondta Zsigmond Barna Pál főkonzul.
„Korához képest érett, kifejező hang, természetes hangképzés, üdítő színpadi jelenség” – olvasható többek között a csíkszeredai Szederjesi Teodóra emléklapján. A diáklány a Nagy István Művészeti szakközépiskola 11. osztályos tanulója, aki immár harmadik éve tanul énekelni Mihály Melinda tanárnőnél. „Hatalmas megtiszteltetés és öröm, hogy továbbjutottam” – örvendezett a fiatal lány, aki elárulta, nagy álma a Budapesti Operettszínház, de nagyon szívesen lenne musicalénekes és mivel táncol is, azt sem hagyná abba.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!