
A csíkszeredai Role zenekar immár harmadik alkalommal lépett fel a budapesti Fészek Művészklubban a napokban. Ezúttal legújabb, József Attila – Egyedül című műsorukat mutatták be a lelkes közönségnek.
2014. március 11., 16:342014. március 11., 16:34
A tizennyolc dalból álló összeállítás most először lépte át az országhatárt és óriási sikernek örvendett. A műsorban olyan ismert versek is felcsendülnek, mint a Tedd a kezed, vagy az Óda része, a Mellékdal és a Tudod, hogy nincs bocsánat, de kevésbé ismert költemények is hallhatóak.
A dalok hangszerelése, hangulata, a hangeffektek valamint a lehengerlő kivetítés nem mindennapi élményt nyújtott a nagyérdemű számára. A rajongók nagy örömére a zenekar a több állomásos turné keretében nem csak Budapesten, hanem Nagyváradon és Edelényben is tartott lemezbemutató koncertet.
A továbbiakban – eleget téve a meghívásoknak – az együttes több koncertet, turnét tervez még a József Attila verseiből készült műsorral, több erdélyi és magyarországi településen. A rendhagyó lemezt csíkszeredai könyvesboltokban, illetve a zenekartól lehet megvásárolni.
Az elmúlt években a Role együttes zenélt Erdélyszerte majdnem mindenhol, Magyarországon, Svájcban és Ausztriában is. Produkcióiba bevonta többek közt a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttest, a balánbányai Ördögborda gyerek néptáncegyüttest, a gyímesfelsőloki Szent Erzsébet Katolikus Egyházközpontot, a a Sapientia Erdélyi Magyar Tudomány Egyetem diákjait is, illetve számos hivatásos és amatőr zenészt, színészt, táncost, énekest. A zenekar egyfajta alkotóműhellyé vált, ahol az értékteremtés fontosabb bármilyen múlandó divathullámnál.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.
szóljon hozzá!