Hirdetés

Budapesten állítják fel az első, életnagyságú Steve Jobs szobrot

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Tóth Ernő szobrászművész elkészítette a közelmúltban elhunyt Steve Jobs életnagyságúnál is nagyobb szobrát, a bronz alkotást várhatóan december 21-én avatják fel Budapesten, a Graphisoft parkban, a szoftvergyártó cég épülete előtt.

MTI

2011. december 08., 12:502011. december 08., 12:50

Rekordidő, közel két hónap alatt készült el Steve Jobs szobra, amelyen jelenleg már az utolsó simításokat végzik. Tóth Ernő szobrászművész szerint alkotása jellegzetes, dinamikus pózban ábrázolja majd az Apple cég néhai vezetőjét.

„Rekordidő alatt kellett elkészíteni a szobrot. Steve Jobs halála utáni héten már kiírták a pályázatot, amelyre öt művész adott be terveket. Mikor kihirdették, hogy én készíthetem el a két méter húsz centi magasságú alakot, azonnal munkához láttam, és – bár az elkészülésre szánt idő meglehetősen szűkös volt – jelenleg az utolsó simításokat végezzük a bronz szobron” – tájékoztatta az MTI-t a művész.

„A naturális stílusban készülő alkotás jellegzetes, emblematikus pózban ábrázolja az Apple egykori vezetőjét, dinamikus, előadói, előrelépő mozdulatban, amellyel a gép és az ember közötti kapcsolatot hivatott kifejezni. Nem csak a mozdulat – különösen a kéztartása – lesz jellegzetes, de az öltözéke is: garbóban, sállal és tornacipőben ábrázoltam Steve Jobs-t” – vallott művéről Tóth Ernő.

Már a jövő héten felállítják a bronz alakot, a szobor leleplezését december 21-én három órakor tartják.

A Graphisoft az informatika korának legnagyobb hőseként tekint Steve Jobs-ra, aki a magyar szoftvergyártó vállalat nemzetközi sikeréhez is nagy mértékben hozzájárult.

Az Apple volt az a cég, amely 1984-ben felkarolta a Graphisoftot; első programjuk, az ArchiCAD építészeti szoftver első változata a Macintosh közvetlen elődjén, a Lisa számítógépen futott. Ezt mutatták be 1984-ben a világ legnagyobb informatikai vásárán, a hannoveri CeBIT-en. A bemutatót Steve Jobs személyesen nézte meg és annyira tetszett neki, hogy eldöntötte: az Apple minden támogatást megad a szoftver fejlesztéséhez és segítséget nyújt világpiaci terjesztésében is. Anyagi támogatást és számítógépeket adtak, abban az időben, amikor a Graphisoft anyagi lehetőségei rendkívül szűkösek voltak és Magyarországon akkoriban ezekhez a legmodernebb számítógépekhez nem lehetett hozzáférni.

„Steve Jobs teremtette meg az emberarcú informatikát. Ebben az iskolában nevelkedett a Graphisoft is, ezt tőle tanulta. Neki is köszönhetjük, hogy a világon 200 ezer építész, nemcsak dolgozik és tervez csodálatos épületeket a programmal, hanem szereti is munkaeszközét” – fogalmazott Bojár Gábor, a Graphisoft elnöke az MTI-nek.

„Jobs nemcsak érezte, hogy merre megy a világ, hanem formálta is azt. Igazi vezető volt, akinek nem az volt a legnagyobb érdeme, amit ő személyesen alkotott, hanem amit embereiből kihozott. Megtalálta, motiválta a legjobbakat, és csodákra tette őket képessé. Az igazi vezető nem akkor boldog, ha maga alkot csodákat, hanem, ha kollégáit teszi képessé csodákra. Mi is erre törekszünk, az ő szellemi örökségét próbáljuk megtanítani a jövő informatikusainak.”

Az elnök a szobor kapcsán hozzátette: „A pályáztatás során öt művész kapott meghívást arra, hogy elkészítse a szobrot. A bíráló bizottság úgy ítélte meg, Tóth Ernő érezte meg legjobban Steve Jobs szellemiségét, neki sikerült a leginkább kifejeznie az Apple alapítójának feszültségét, dinamikáját, hivatása iránti elkötelezettségét.”

A Graphisoft Park munkahelyi környezete is Steve Jobs szellemét őrzi, amely minden apró részletben a tökéletességre törekszik és ezzel az épített környezettel, az itt dolgozó és alkotó tehetségek munkájának hasonló igényességét igyekszik segíteni, ösztönözni. Ezért a 12 épületből álló parkban a Graphisoft épülete előtt kerül felállításra a szobor.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés