2011. március 23., 09:332011. március 23., 09:33
„16 éves voltam, amikor Hollywoodba jöttem, és lenyűgöztek a csillagok... Soha nem jutott eszembe, hogy részese lehetek ennek. Teljesen lenyűgöz, hogy jelölték a nevemet” – hangoztatta Adams a hétfői ceremónián, s név szerint megköszönte ezt mindazoknak, akik karrierjét egész életében segítették. Az ünnepséget a kanadai zenész amerikai turnéja keretében rendezték meg. Az 51 éves zenész 1983-ban lett nemzetközileg elismert, harmadik, Cuts Like a Knife című albumával, amely meghozta neki élete első Grammy-jelölését is. Az 1991-ben kiadott Waking up the Neighbours című, hatodik stúdióalbumán megjelent, Everything I Do I Do It for You című dalát több mint 3 millió példányban adták el az Egyesült Államokban, s ez a világ második legnagyobb példányszámban forgalmazott dala a We Are the World című szám után. A dal nemcsak Grammy-díjat hozott számára, hanem egy American Music Awardot is 1992-ben.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!