2011. május 27., 11:042011. május 27., 11:04
A verseny célja évente feltérképezni Európa legszeretettebb fáit. Idén öt ország képviseltette magát a versenyen, melynek romániai és európai győztesét, az 500 éves csíkszentléleki hársat a Polgár-Társ Alapítvány nevezte be Darvas István leíró munkája alapján. A tanácsfának is nevezett öreg fa 20 méter magas, törzse 3,9 m átmérőjű. Az 1500-as évek elején ültethették a csíkszentléleki templom mellé.
A magányos fa szemtanúja lehetett az 1661-es és az 1694-es tatárdúlásnak, de több természeti csapást is túlélt: 1717–18-ban a mintegy másfél éves szárazságot, 1854-ben és 1871-ben jégverést, 1864-ben árvizet, illetve több tűzvészt. Az öreg hárs a környék fontos szimbóluma: 1992-ben természeti ritkasággá nyilvánították; Hargita megye védett fáinak listáján is számon tartják.
Sógor Csaba elmondta, a csíkszentléleki fa sikerének titka a hazai összefogásban rejlik: a nevező szervezetnek az internet és a média segítségével sikerült mozgósítania a hagyományok iránt érdeklődőket. A nagy szavazati fölény – az öreg hárs 105000 szavazattal nyerte a versenyt – azt bizonyítja, hogy ha sajátos értékeinket közösen visszük Európa elé, ránk figyelnek, jobban megismernek minket. Ezt szolgálja majd a jövő hétre tervezett Székelyföld Brüsszeli Képviseleti Iroda megnyitása is – összegezte a képviselő.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!