Hirdetés

Brit sajtóbotrány: lemondott a Murdoch-cég vezérigazgatója

Lemondott pénteken a súlyos etikai botrányba keveredett Murdoch-sajtóbirodalom nagy-britanniai cégcsoportjának vezérigazgatója. Rebekah Brooks a News International élén állt.

Hírösszefoglaló

2011. július 15., 13:302011. július 15., 13:30

Ez a cég adta ki a News of the World című vasárnapi bulvárlapot – a világ legnagyobb olvasottságú angol nyelvű hétvégi tömeglapját –, amelyről a múlt héten kiderült, hogy néhány éve feltörte és exkluzív információk reményében lehallgatta egy elrabolt és brutálisan meggyilkolt 13 éves kislány mobiltelefonjának üzenetrögzítőjét. Az eset idején Brooks volt a News of the World főszerkesztője.

A rivális brit lapok által feltárt ügy azóta az utóbbi évtizedek legsúlyosabb nagy-britanniai sajtóbotrányává fajult, amelynek következtében több politikai és rendőrségi vizsgálat is indult, és amely alapjaiban rengette meg Rupert Murdoch sajtómágnás globális újság- és médiabirodalmát.

Ráadásul a botrány egyre nagyobbra duzzad: a lap az azóta előkerült újabb bizonyítékok szerint két másik meggyilkolt kislány szüleinek, valamint a 2005. július 7-ei, 52 emberéletet kioltó londoni terrormerényletben meghaltak szeretteinek és az iraki, afganisztáni frontokon elesett brit katonák hozzátartozóinak mobiljait is feltörte és lehallgatta, szintén exkluzív értesülések reményében.

Rendőrségi adatok szerint a News of the World az utóbbi években csaknem négyezer közéleti személyiség és magánszemély mobiltelefonjaihoz férhetett hozzá illegális módszerekkel.
Rebekah Brooks a lemondását bejelentő pénteki közleményében hangsúlyozta: „mélységes felelősséget” érez mindazok iránt, akiknek a lap eljárása „fájdalmat okozott”. Brooks közölte, hogy jóllehet személyesen kívánta kivezetni a céget a válságból, ám jelenléte „a parancsnoki hídon” az ő személyét állította a vita középpontjába, és ez elvonta a figyelmet „a múltbeli problémák rendezésére tett őszinte erőfeszítésekről”. Rebekah Brooks ezért benyújtotta lemondását, amelyet pénteki közlése szerint a 80 esztendős Rupert Murdoch, a cég első embere és fia, James Murdoch – a News International elnöke – elfogadott. David Cameron konzervatív párti brit kormányfő az elmúlt napokban többször is személyesen szorgalmazta Brooks távozását.

Murdochot és fiát egyébként beidézte meghallgatásra csütörtökön a brit parlament médiabizottsága. A bizottság idézését Rupert és James Murdochnak közvetlenül kézbesítették. Az alsóházi bizottság már a hét elejére bekérette meghallgatásra Murdochékat, ám válaszukban mindketten kitértek a megjelenés elől. A médiabizottság ezután döntött úgy, hogy hivatalos idézést küld a cégcsoport két vezetőjének. Rupert és James Murdoch azonban egyaránt amerikai állampolgár, és így elvileg nem kötelesek ezután sem megjelenni a brit parlamenti bizottság előtt.

A botránynak máris komoly politikai és üzleti következményei vannak.
   

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Kígyót talált a motortérben egy autós

Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.

Kígyót talált a motortérben egy autós
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika

Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika
2026. június 28., vasárnap

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre

Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre
2026. június 28., vasárnap

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát

Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron

A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron
2026. június 26., péntek

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!

Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.

Jótanácsok kánikula idejére
Jótanácsok kánikula idejére
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg

Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg
2026. június 24., szerda

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?

Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?
2026. június 24., szerda

Figyelmeztetés a nyaralóknak: kellemetlen fertőzést okozó baktérium terjed a tengerpartokon

A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.

Figyelmeztetés a nyaralóknak: kellemetlen fertőzést okozó baktérium terjed a tengerpartokon
Hirdetés
Hirdetés