
Pert nyert a norvég állammal szemben Anders Breivik. A neonáci férfi, aki 2011 júliusában 77 embert ölt meg, azért indított pert, mert szerinte megsértik az emberi jogait azzal, hogy öt éve magánzárkában tartják.
2016. április 20., 19:482016. április 20., 19:48
2016. április 20., 20:512016. április 20., 20:51
A bíróság helyt adott Anders Breivik követelésének, és megállapították, hogy az állam megsértette az európai emberjogi konvenciónak azt a pontját, amelyik tiltja „az embertelen vagy megalázó bánásmódot és büntetést” – írta az Origó.
Breivik nehezményezte, hogy ötödik éve tartják magánzárkában, és túl gyakran bilincselik meg. A bíróság szerint nem sérültek a férfi magénélethez és családi kapcsolattartáshoz való jogai, ezért a kereset erre vonatkozó követeléseit elutasították, így is 330 ezer korona (közel 36 ezer euró) kártérítést ítéltek meg Breivik javára.
A szélsőjobboldali elveket valló férfit 2012 augusztusában maximum 21 éves börtönbüntetésre ítélték 77 ember meggyilkolásáért. Ügyvédje szerint az elszigeteltség rossz hatással van a pszichés állapotára. A norvég államot védő ügyvéd szerint Breivik életkörülményei megfelelőek: három helyiséget használhat, külön egyet tanulni, egyet testgyakorlásra. Van tévéje, számítógépe (internet nélkül) és PlayStationje is. A rabtársaival nem tarthatja a kapcsolatot, de az őrökkel és a börtön dolgozóival beszélhet. Breivik azért is perelte az államot, hogy cenzúrázzák a leveleit. A hatóságok szerint erre azért van szükség, hogy megakadályozzák egy szélsőséges hálózat kiépítését.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!