
Fotó: Krónika
Csak a RTV stábjából több száz ember szorgoskodik a színpad körül, hogy a megnyitón minden a legjobban menjen. Dancs Annamari sepsiszentgyörgyi énekesnő, aki az első romániai magyar előadó a rangos könnyűzenei fesztivál történetében, már szerda este fellép. Mint kifejtette, a „gigantikus” színpad szokatlannak tűnt számukra a próbák alatt, de Erdei Katalin pillanatok alatt adaptálta a Tini Dance Center koreográfiáját a szokatlan színpadmérethez. A Román Televízió 1-es csatornája élőben közvetíti az eseményt. Az énekesnő elmondta, hogy nem izgul a nagy fellépés előtt, hiszen minden „sínen van”, és megnyugtatónak érzi azt is, hogy a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalnak, Kovászna Megye Tanácsának és a Sepsi rádiónak köszönhetően sokan elmennek szülővárosából az előadásra. Dancs Annamari azt is elárulta, hogy a csütörtöki nap nagyon kellemesnek ígérkezik, hiszen Mihály király egykori nosztalgiavonatával viszik el a fesztivál versenyzőit a szinajai Peles kastélyba és Törcsvárra, majd Brassópojánán fognak bulizni. Fehér éjszakákra számítanak a fellépők, hiszen a brassói ARO Szálloda kabarézene-termében az Aranyszarvas fesztivál minden versenyzője kedvére zenélhet. A fesztivál kiosztásra kerülő trófeái közt lesz egy népszerűségi díj is, amelyet a legtöbb közönségszavazatot összegyűjtő versenyzőnek nyújtanak majd át. Az énekesek új kódszáma meg az SMS-szám, amelyre a közönségszavazatokat várják, az előadás alatt látható lesz a képernyőn. Újdonságnak számít, hogy a szerdai verseny után még 24 órán keresztül lehet szavazni a fellépőkre.
Krónika
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.