
Fotó: Rompres
amelynek élő televíziós közvetítésében 300 alkalommal kényszerült az orrához nyúlni a jeltolmács. A harcias, sőt durva stílusáról ismert 72 éves jobboldali politikusnak sokak szerint a rózsaalma alakú orra a legszembeötlőbb arcvonása. A magyar szakirodalomban régebben malakkai jambózaként is emlegetett, a neve ellenére inkább körtére hasonlító gyümölcs hűsítő a trópusi hőségben, de nem igazán előkelő és szép formájú. A thaiföldi jeltolmácsok hangsúlyozzák, hogy az orrukra mutogatással a legkevésbé sem kívánnak gúnyt űzni a kormányfőből, már régóta bevett gyakorlat, hogy legjellegzetesebb testi adottságaikkal, külső ismertetőjegyeikkel azonosítják a közéleti személyeket. Ha valakinek például széles a szemöldöke vagy nagy a füle, akkor azt ezzel jelölik – hangoztatják. Az egyik párt alacsony termetű vezetőjét, Banharn Szilparcsát például úgy azonosítják a jeltolmácsok, hogy a vállukhoz emelik a kezüket. Az egyedül ellenzékben maradt párt, a demokraták vezetője, Abhiszit Veddzsadzsiva igazán nem veheti zokon a saját jelét, mert a jeltolmácsok az arcuk körül húzzák végig a kezüket, amivel a politikus szépnek tartott arcára utalnak, sokak szerint ugyanis a politikus fő külsődleges ismertetőjegye, hogy jóképű. Míg a megbuktatott és száműzetésben élő volt miniszterelnököt, Thakszin Szinavatrát ellenfelei csak szögletes arcúként emlegetik, a jeltolmácsok felemelt karral, L alakban szétnyitott hüvelyk- és mutatóujjukkal jelölik őt, a volt kormányfő egy jellegzetes kézmozdulatára utalva. A thaiföldi jeltolmácsok egyelőre nem tervezik a 72 éves miniszterelnök eddigi egyezményes jegyének elhagyását, de ha a kormánypárt korifeusai megmakacsolják magukat, elképzelhető, hogy kénytelenek lesznek rendkívüli kongresszust összehívni egy új megjelölés kiötlésére. A „botrány” kapcsán a thaiföldi lapok egész oldalas összeállításokat közöltek a vezető politikusok megnevezéséről a jelbeszédben. Az ügy rávilágított arra, hogy a thaiföldi tévék közül mindössze egyetlen csatorna alkalmaz jeltolmácsot a hírműsorokban. A süketnémák szervezetei felszólították a médiafelügyeletet, hogy tegyen kötelezővé jeltolmácsolást tartalmazó műsorokat.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.