Hirdetés

Botoşani: 200 beteg kutyát altattak el

Hatalmas botrány kerekedett abból, hogy tegnapra virradóra több mint kétszáz kóbor ebet elaltattak Botoşani-ban. Az esetet a 110 ezer lakosú megyeszékhely egyik állatvédő szervezete hozta nyilvánosságra, amelynek tagjai a sajtó képviselőivel együtt látogatást tettek a helyi önkormányzat működtette kutyamenhelyen, ahol nejlonzsákokba csomagolva találták az állati tetemeket.

Rostás Szabolcs

2011. május 12., 09:292011. május 12., 09:29

Az Ador egyesület illetékesei tiltakozásukat fejezték ki a négylábúak eutanáziája miatt, kifogásolva, hogy noha jelezték a sintértelepet működtető hatóságnak az állatok örökbefogadását célzó igényüket, kérésüket nem vették figyelembe, és mindössze tíz kutyát sikerült elszállítaniuk saját menhelyükre.

Florin Gheorghiţă, a moldvai város alpolgármestere a történtek kapcsán elmondta, vírus okozta súlyos kutyabetegség, szopornyica ütötte fel a fejét a menhelyen, ennek következtében az állat-egészségügyi igazgatóság kénytelen volt elrendelni az itt tartott négylábúak elaltatását annak érdekében, hogy a fertőzés ne terjedjen el az egész városban. Az elöljáró közölte, áprilisban 61, május első napjaiban pedig további harminc eb pusztult el a fertőző kórban, emiatt tegnapra virradóra 230 kutyát elaltattak.

Szavait megerősítette Minodora Vasiliu, a megyei állat-egészségügyi igazgatóság vezetője is, aki szerint a beteg állatok gyógyítása óriási költséggel járt volna, a kezelés alatt álló egyedek pedig szörnyű szenvedésen mentek volna keresztül.

Eközben viszont az állatvédők azt állítják: az ebeket nem elaltatták, hanem legyilkolták, a menhely ketreceiben ugyanis vérnyomokat fedeztek fel. A botoşani-i ügy azért is vetett ekkora hullámokat, mivel még mindig a bukaresti parlament napirendjén szerepel az az állatvédők által hevesen ellenzett törvénytervezet, amely szabad kezet adna az önkormányzatoknak a kóbor kutyák kezelése terén, lehetővé téve a négylábúak elaltatását is.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés