Hirdetés

Bőséges a Magyarok kenyere

•  Fotó: Bakó Zoltán

Fotó: Bakó Zoltán

Bár már augusztus 20-án megsütötték a Magyarok kenyerét, a búzafelajánlások még folyamatosan érkeznek a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete – Maros (RMGE-Maros) szervezetéhez.

Bakó Zoltán

2014. augusztus 27., 19:252014. augusztus 27., 19:25

Kedden Fehéregyházáról érkezett majdnem egytonnányi kenyérgabona. A tavalyi mennyiségnek több mint duplája, 220 tonna búza gyűlt össze a Magyarok kenyere programban – mondta el korábban a kezdeményező város, Pécs polgármestere.

A 2011-ben Pécsről indult, a nemzeti összetartozást és a szolidaritást jelképező kezdeményezés keretében Magyarország minden megyéjéből és a külhoni területekről összegyűjtött és összeöntött búzából készülő liszt nagy részéből ezúttal nemcsak a Dévai Szent Ferenc Alapítvány, hanem a kárpátaljai Nagydobronyi Református Irgalmas Szamaritánus Gyermekotthon lakóinak kenyérszükségletét is fedezni szeretnék.

Az RMGE-Maros szervezet az első begyűjtési napon a magyarországi Kenderesre vitt el szimbolikusan 50 kiló búzát, akkor az anyaországiaknak megígérték, hogy további 500 kilóval járulnak hozzá a program sikeréhez. Az akkori fél mázsát Nemes József, a hármasfalui gazdakör elnöke adományozta magánemberként, az RMGE-Maros szervezet vezetősége vitte el Kenderesre, de nagyon sokan voltak Erdélyből, akik közben még felajánlottak búzát vagy pénzt búzavásárlásra.

„Igaz ugyan, hogy további 500 kilót ajánlottunk fel a gazdaköri tagság és magánemberek ígéretei alapján, de történt »egy kis baj«. Sokkal több érkezett már eddig is, mint amennyit reméltünk. Döbbenetes ez az adakozási kedv! Jelenleg ott tartunk, hogy a megígértnek szinte ötszöröse, 2309 kiló gyűlt be, és folyamatosan érkeznek a további búzaadományok” – mondta el kedden az egyesület elnöke, Csomós Attila.

Mintegy végszóra érkezett be a szervezet székhelyére a fehéregyházi gazdakör küldöttsége a búzarakománnyal. A kisbuszban legalább húsz zsák búza volt, összesen 759 kiló, és emellett még 140 lej készpénzt is hoztak olyan fehéregyháziaktól, akiknek ugyan búzájuk nem volt, de mindenképpen hozzá akartak járulni az akcióhoz.

A szállítmánynyal Ambrus Pál gazdaköri elnök és Szőke János gazdatárs érkezett. Elmondták, egy közösségben közösen kell gondolkodni, érezni, hogy tartozunk valahova, „és ez az összetartozás-érzés becsületbeli üggyé nemesül”. A tizenhét tagú gazdakörből tizenkét személy adott különböző mennyiségű búzát, 41 kilótól 93 kilóig, hárman pedig pénzt adtak, hogy abból megvásárolják az ő búzarészüket. A fehéregyházi küldöttek meglepődve vették tudomásul, hogy ők a listavezetők, a legnagyobb mennyiségű búza eddig tőlük érkezett be a szervezethez.

Csomós Attila elmondta, még egyáltalán nincs vége a gyűjtésnek, sok helyről jelezték, hogy érkeznek újabb adományokkal. Ha befejeződik az adományozás, a begyűlt adományt a szervezet egyenesen a Dévai Szent Ferenc Alapítványnak, Böjte Csaba árváinak juttatja el.

Szász Zoltánnal, a szervezet előadójával vettük számba, honnan és mennyi búza érkezett a székházba. A már említett hármasfalui gazdaköri elnök, Nemes József mellett Sánta Albert sáromberki mérnök 500, Bartha László és a sáromberki gazdakör 300, a nagyernyei Nemes Levente 100, a kedden érkezett fehéregyháziak pedig 759 kiló búzát hoztak. Emellett pénzadományok is bőven érkeztek. Deé Árpád mérnök, Bíró Csaba, Csomós Attila, Dán József és Szász Zoltán fejenként 100 kiló búza értékű pénzadományt küldött.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés