
A Szárkő-hegységbe telepített bölénycsorda meghonosodott a területen
Négy borjat is nevelnek azok a bölények, amelyeket a romániai Déli-Kárpátokban zajló visszavadítási program keretében bocsátottak szabadon vagy tartanak félig szabad állapotban – közölte kedden honlapján a WWF Románia egyesület.
2018. augusztus 21., 22:202018. augusztus 21., 22:20
A WWF Románia a Rewilding Europe egyesülettel közösen 2014-ben indította el a bölények romániai visszavadítási programját.
A program keretében több szakaszban több tucat bölényt szállítottak a romániai Szárkő-hegységbe, ahol előbb egy 15 hektáros bekerített területen ismerkedtek új környezetükkel, aztán egy 160 hektáros területen kerültek félszabad állapotba, majd teljesen szabadon bocsátották őket. A programot a Ruszka-havasra is kiterjesztették.
Egy borjat a Ruszka-havasba idén hozott, jelenleg félszabad állapotban levő bölény ellett, három idei borjat a Szárkő-hegységbe telepített, teljesen szabadon élő bölénycsordában figyeltek meg a vadőrök. A csordához tartozik két tavalyi borjú is.
A közlemény szerint
A WWF Románia szerint a Szárkő-hegységbe telepített bölénycsorda meghonosodott a területen. Az első két három év után, amikor a nehéz telek, a kék nyelv betegsége és a ragadozó állatok is gyérítették az állományt, mostanra már stabilizálódott a csorda helyzete.
– idézte a WWF Románia közleménye Marina Drugát, a Life-Bizon program koordinátorát.
A Kárpátokból 1790-ben pusztult ki az addig szabadon élő bölénypopuláció. A bölények egykori honosságára utal az a tény is, hogy a történelmi Moldva fejedelemségnek bölényfej volt a címerén. Európában jelenleg Lettországban, Litvániában, Fehéroroszországban, Ukrajnában, Lengyelországban, Romániában Szlovákiában, Oroszországban és Németországban tenyésztenek félszabad állapotban bölényeket. Számuk pár ezerre tehető.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!