Bor: kábulat helyett mámor

Kalló Imre borászt látta vendégül a nagyváradi borklub „A Kárpát-medencében jól érzi magát a szőlő. Márpedig ahol megterem a jó bor, ott megvannak a körülmények arra, hogy az emberek békében, hagyományaik megtartásával élhessenek” – osztotta meg hitvallását a nagyváradi Zichy Ferenc Borklub tagságával Kalló Imre, az egri borvidékhez tartozó Szomolyafalun található Kalló-pincészet vezetője a klub legutóbbi foglalkozásán.

Balogh Levente

Balogh Levente

2006. június 23., 00:002006. június 23., 00:00

A Partium fővárosában tavaly októberben megalakult klub tagjai között ismert helyi arcok, művészek, üzletemberek, újságírók is megtalálhatók. A klub szándéka a borkultúra terjesztése, valamint a történelmi borvidékek megismertetése. Ennek része, hogy a havonta megrendezett foglalkozásokra meghívnak egy borászt, hogy bemutassa az általa termelt nedűket. A mostani választás telitalálatnak bizonyult – nemcsak azért, mert a klubtagok tízféle minőségi bort kóstolhattak végig, hanem azért is, mert Kalló Imre minden egyes nedű kapcsán hol színes szónoklatokban kelt ki a politikum balfogásai és a globalizációs folyamatok ellen, hol szellemes történetekkel szórakoztatta a közönséget.
A résztvevők megtudhatták például, hogy Magyarországon évente mintegy kétmillió tonna hamis bor kerül forgalomba, ám a mai jogszabályi keret inkább annak kedvez, hogy az emberek kezébe kólát, skót whiskyt és sört adjanak, miközben a bort – amely közelebb hozza egymáshoz az embereket – a kereskedelemben alkalmazott óriási árakkal elzárják a nagyközönség elől. „A mi célunk a természetes borászat, a magyar hagyományú szőlő- és borértékrend felélesztése, amelyet 1945 előttig az első három között tartottak számon Európában” – mondta. Ennek illusztrálásaként elárulta, jelenleg 15 hektáron gazdálkodik, 21 féle szőlőt termel, emellett pedig további húsz hektár vár beültetésre. Céljai között szerepel a hagyományos Kárpát-medencei szőlőfajták újrahonosítása, ezért többek között jelentős mennyiségű olaszrizlinget és kékfrankost is termel. A borokat több évig érleli fahordókban, mielőtt palackozná őket. Hogy milyen eredménnyel, azt a közönség ámuldozva tapasztalhatta meg: a kellemes, vajas-barackos aromákat felvonultató, 2002-es olaszrizling és a jóval édesebb, már-már aszú jellegű 2003-as évjárat egyaránt sikert aratott.
Az átmenetet képező 2003-as cabernet sauvignon és merlot házasításából nyert rosé után az egri borvidék emblematikus borából, az egri bikavérből kóstolhatott meg hármat is a közönség. Közben Kalló Imre elmondta, bár az egri bikavér a világ tíz legismertebb borneve között szerepel, maga a bor „utolsó senki”, mivel a kommunista időben a termelőkre kényserített újfajta termelési módszerek miatt rendkívül megromlott a minősége, és jelenleg ezen áldatlan állapotok következményeinek felszámolása zajlik. Nagy sikerű bemutatójának zárásaként Kalló Imre arra intette a borkedvelőket: a borfogyasztás célja a mámor – mely Hamvas Béla szerint a józanság magasabb foka –, nem pedig a kábulat.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 07., vasárnap

Égi tünemény: így festett a holdfogyatkozás Kolozsvár fölött

Bár sok helyen felhő borította az eget, Erdély-szerte meg lehetett csodálni vasárnap este a teljes holdfogyatkozást. Néhány felvételen mutatjuk, miként festett – hiszen sok esetben valóban festői volt – az égi jelenség.

Égi tünemény: így festett a holdfogyatkozás Kolozsvár fölött
2025. szeptember 05., péntek

Vlagyimir Putyin és Hszi Csin-ping egy bekapcsolt mikrofon mellett beszélgettek arról, hogy akár örökké is élhetnek

Egy véletlenül rögzített beszélgetésen Hszi Csin-ping kínai és Vlagyimir Putyin orosz elnök a halhatatlanság lehetőségéről elmélkedtek.

Vlagyimir Putyin és Hszi Csin-ping egy bekapcsolt mikrofon mellett beszélgettek arról, hogy akár örökké is élhetnek
2025. szeptember 03., szerda

Szülői felügyeletet vezetnek be a ChatGPT-nél

A ChatGPT-t üzemeltető amerikai OpenAI bejelentette, hogy szülői felügyeleti mechanizmust vezet be a platformon, miután augusztus végén amerikai szülők azzal vádolták meg a chatbotot, hogy öngyilkosságra buzdította gyermeküket.

Szülői felügyeletet vezetnek be a ChatGPT-nél
2025. augusztus 28., csütörtök

Nem telik megfelelő étkezésre – uniós viszonylatban elég rosszul állunk

Tavaly az Európai Unió lakosságának 8,5 százaléka nem engedhette meg magának, hogy minden második nap húst, halat vagy ezzel egyenértékű vegetáriánus ételt fogyasszon; ez az arány 1 százalékponttal kisebb a 2023-ban jegyzettnél.

Nem telik megfelelő étkezésre – uniós viszonylatban elég rosszul állunk
2025. augusztus 27., szerda

Egy lassan eltűnő iskolai tantárgy tehetné ellenállóbá a jövő generációit az álhírekkel szemben

A kutatások szerint a filozófia nyitottabbá és tudatosabbá formálja a gondolkodást, Romániában azonban egyre inkább háttérbe szorul az oktatásban.

Egy lassan eltűnő iskolai tantárgy tehetné ellenállóbá a jövő generációit az álhírekkel szemben
2025. augusztus 26., kedd

A nemzetközi kutyanap az ember egyik leghűségesebb barátjára hívja fel a figyelmet

Augusztus 26-án tartják világszerte a nemzetközi kutyanapot. Erdélyben is állatvédő eseményekkel hívják fel a figyelmet civil szervezetek az ember hűséges barátjára, az ebre.

A nemzetközi kutyanap az ember egyik leghűségesebb barátjára hívja fel a figyelmet
2025. augusztus 24., vasárnap

Vásári forgatag a Farkas utcában: a Kolozsvári Magyar Napok színes kavalkádja (VIDEÓ)

A Kolozsvári Magyar Napok egyik legkedveltebb helyszíne minden évben a Farkas utca, ahol a vásár standjai között sétálva az ember könnyen elveszhet az illatok, színek és hangok kavalkádjában.

Vásári forgatag a Farkas utcában: a Kolozsvári Magyar Napok színes kavalkádja (VIDEÓ)
2025. augusztus 22., péntek

A Tate fivérek az apokalipszisra készülnek: 3,9 millió dolláros bunkert építtetnek Bukarestben

Bukarestben készül a világ egyik legdrágább magánbunkere Andrew és Tristan Tate számára. A föld alatti luxusmenedék 3,9 millió dollárba kerül, és még sztriptízrúddal felszerelt szórakoztatóterem is lesz benne.

A Tate fivérek az apokalipszisra készülnek: 3,9 millió dolláros bunkert építtetnek Bukarestben
2025. augusztus 22., péntek

Székelyföldi célpontot imádnak a legjobban Romániában

Székelyföldi szabadidőközpont az ország legkedveltebb gyerekvonzó turistacélpontja a Clubul Copiilor (Gyerekek Klubja) nevű mozgalom munkatársai szerint, akik Google-értékelések alapján rangsorolták a romániai létesítményeket.

Székelyföldi célpontot imádnak a legjobban Romániában
2025. augusztus 20., szerda

Táncosok színes forgataga varázsolt ünnepi hangulatot Kolozsváron - KÉPRIPORT

Népviseletbe öltözött táncosok „pörgették-forgatták” Kolozsvár belvárosát az elmúlt napokban. A 27. Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozón öt ország táncosai mutatták be hagyományaikat, bevonva a közönséget is a közös mulatságba.

Táncosok színes forgataga varázsolt ünnepi hangulatot Kolozsváron - KÉPRIPORT