
Böjte Csaba testvér szovátai gyermekotthonában lépett fel közel 200 nehéz sorsú kisgyerek örömére Dancs Annamari sepsiszentgyörgyi énekesnő, a Budapesti Operettszínház művésze.
2013. július 22., 18:172013. július 22., 18:17
2013. július 22., 20:172013. július 22., 20:17
Az énekesnő, aki az elmúlt években gyakran vállalt jótékonysági fellépéseket, úgy nyilatkozott, hogy azonnal igent mondott, amikor felkérték, hogy a szovátai gyermekotthonban szervezett egy hetes tábor megnyitóján énekeljen.
„Csaba testvér nagy tisztelője vagyok, az ő missziója példaértékű mindannyiunk számára. Én az élettől, a színpadtól, a közönségtől annyi szépet, annyi örömet kaptam, hogy úgy gondolom, tovább kell adnom, hogy a dal, zene örömét mások is érezzék. A ragaszkodás, szeretet, amit az ilyen fellépéseken a gyerekektől kapok, számomra is. lelki táplálék, erőt ad a továbbiakban\" – mondta el Dancs Annamari.
Hozzátette, ritkán izgul a fellépések előtt, most mégis elszorult torokkal kezdte műsorát. Ígéretet tett, hogy ha ideje engedi, akkor bármikor szívesen segít dalaival. Böjte atya erre frappánsan azt felelte, hogy vigyázzon az efféle ilyen kijelentésekkel, mert őt egyszer meghívták a családjával egy lakodalomba, és megfontolandó volt, miként menjen a maga 2500 gyerekével. Böjte atya és a Szent Ferenc alapítvány az elmúlt 20 évben több mint 5000 hátrányos helyzetű, éhező gyereknek adott lehetőséget egy új életre, ma Erdély-szerte 72 gyermekotthonban 2500 gyermekről gondoskodnak.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!