
2010. február 24., 10:382010. február 24., 10:38
Az amerikai rendező 3D-s filmjének vetítésére Nagy-Britannia, Írország és Olaszország Odeon-, illetve UCI-hálózata is nemet mondott. A moziláncokat az dühítette fel, hogy a Disney Stúdió nem 17, hanem már 13 héttel a mozipremier után meg akarja jelentetni a filmet DVD-n.
A Disney abból indul ki, hogy a bemutató után 3 hónappal még nagy figyelem hárul a színészekre, ez pedig növelheti a DVD-eladásokat. A filmszínházak azonban ellenzik a stúdió elképzelését. Mindezek ellenére Németország, Ausztria, Portugália és Spanyolország Odeon- és UCI-hálózatában vetíteni fogják a Johnny Depp, Helena Bonham Carter és Anne Hathaway főszereplésével készült filmet.
A hálózatok tájékoztatása szerint a felsorolt országokban a Disney betartja a DVD-megjelenés szokásos időrendjét. Az Alice Csodaországban bemutatóját márciusban egy időben tartották volna Németországban, Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban.
A film a várakozások szerint az év egyik szenzációja lehet. A botrány azonban árthat az alkotásnak, tekintettel arra, hogy az Odeon csak Nagy-Britanniában száz mozit üzemeltet. A csütörtöki premiert épp egy londoni Odeon-moziba tervezték, a bojkott mindazonáltal várhatóan nem érinti a bemutatót, amelyre Károly walesi herceg és felesége is hivatalos. Romániában március 5-étől vetítik a mozik Tim Burton új filmjét.
A Brassó megyei Barcarozsnyó önkormányzata kiadta a városrendezési engedélyt egy valódi Boeing 737 repülőgép prémium szálláshellyé és innovatív turisztikai látványossággá történő átalakítására.
Kolozsvár szórakozóhelyein is bevezetik az „Angel Shot” biztonsági jelszót, amely lehetővé teszi a veszélyben lévő nők számára, hogy diszkréten kérjenek segítséget. A kezdeményezéshez nyolc klub és kocsma csatlakozott.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház színészeiből és barátaikból álló zenekar, a Loose Neckties Society vihette haza a Legszebb Erdélyi Magyar Dal fődíját a zsűri döntése alapján.
Elvitték vasárnap este a hatos lottó bruttó 49,15 millió lejes (9,66 millió eurós) főnyereményét. Ez minden idők második legnagyobb összegű romániai lottónyereménye.
Felborult a Duna-delta ökológiai egyensúlya az orosz–ukrán háború óta. A delta romániai partjaihoz sodródó „háborús hulladék” miatt csökkent a halállomány, továbbá egyes madárfajok a rezervátum romániai oldalára menekültek a háború elől – írja a Le Monde.
„Ne éhezzen senki!” támogatási kampány indul Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Nagyváradon, hogy a rászorulók számára a hideg téli hónapokra tartós élelmet és meleg ételt biztosítsanak.
Jogerősen négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a brassói ítélőtábla emberölési kísérlet és garázdaság miatt Dani Mocanu manele-énekest.
Lovagi rangra emelte kedden a brit uralkodó a korábbi világsztár labdarúgót, David Beckhamet.
Jonathan Bailey brit színész lett a People magazin történetének első nyíltan meleg férfija, akit „a legszexibb férfinak” választottak.
Újra magyar kézben a Sziget: Európa egyik legnagyobb fesztiválja az eddigi menedzsmenttel és szervezői csapattal, az egykori alapító, Gerendai Károly stratégiai vezetésével vág neki a 2026-os rendezvény szervezésének.