
Fotó: Bill Gates/Facebook
Megdöbbenését fejezte ki Bill Gates, a Microsoft társalapítója egy szerdai interjúban amiatt, hogy milyen sok „eszement és gonosz” összeesküvés-elmélet kering róla, melyek kapcsolatba hozzák a koronavírus-világjárvánnyal.
2021. január 27., 18:382021. január 27., 18:38
2021. január 27., 20:302021. január 27., 20:30
A Reuters hírügynökségnek adott interjúban a Híradó.hu beszámolója szerint Gates azzal magyarázta a jelenséget, hogy a pandémia megijesztette az embereket, és ezzel együtt jelentősen nőtt a közösségi média szerepe. A koronavírus-járvány kirobbanása óta az interneten számtalan összeesküvés-elmélet kapott szárnyra, amelyek téves információkat terjesztenek a vírus eredetével kapcsolatban.
azzal a céllal, hogy ellenőrzésük alá vonják az embereket, akiknek a testébe az oltóanyagon keresztül nyomon követhető mikrochipet ültetnének be.
– tette fel a kérdést Gates, aki nem gondolta volna, hogy központi szerepet tölthet be ilyen gonosz elméletekben. „Engem ez nagyon meglep, és remélem, hogy ezek el fognak tűnni” – mondta az elméletekre utalva.
Alapítványa, a feleségével közösen létrehozott Bill and Melinda Gates Foundation legalább 1,75 milliárd dollárt adományozott a koronavírus-járvány leküzdése érdekében tett globális lépések – vakcinák és gyógymódok kifejlesztésének – támogatására.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház színészeiből és barátaikból álló zenekar, a Loose Neckties Society vihette haza a Legszebb Erdélyi Magyar Dal fődíját a zsűri döntése alapján.
Elvitték vasárnap este a hatos lottó bruttó 49,15 millió lejes (9,66 millió eurós) főnyereményét. Ez minden idők második legnagyobb összegű romániai lottónyereménye.
Felborult a Duna-delta ökológiai egyensúlya az orosz–ukrán háború óta. A delta romániai partjaihoz sodródó „háborús hulladék” miatt csökkent a halállomány, továbbá egyes madárfajok a rezervátum romániai oldalára menekültek a háború elől – írja a Le Monde.
„Ne éhezzen senki!” támogatási kampány indul Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Nagyváradon, hogy a rászorulók számára a hideg téli hónapokra tartós élelmet és meleg ételt biztosítsanak.
Jogerősen négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a brassói ítélőtábla emberölési kísérlet és garázdaság miatt Dani Mocanu manele-énekest.
Lovagi rangra emelte kedden a brit uralkodó a korábbi világsztár labdarúgót, David Beckhamet.
Jonathan Bailey brit színész lett a People magazin történetének első nyíltan meleg férfija, akit „a legszexibb férfinak” választottak.
Újra magyar kézben a Sziget: Európa egyik legnagyobb fesztiválja az eddigi menedzsmenttel és szervezői csapattal, az egykori alapító, Gerendai Károly stratégiai vezetésével vág neki a 2026-os rendezvény szervezésének.
Csíkszentimrei diákok a Krónikának elküldött üzeneteikben mesélték el a tusnádfürdői medvefesztivállal kapcsolatos élményeiket. A rendezvényen nemcsak a medvéről tanultak, hanem arról is, hogyan lehet felelősen, biztonságosan együtt élni a természettel.
A Románia természeti szépségeit világszerte népszerűsítő brit újságíró és filmproducer, Charley Ottley hivatalosan is román állampolgár lesz. Az állampolgársági esküt november 6-án teszi le Bukarestben.
szóljon hozzá!