Joe Biden két németjuhászkutyáját hétfőn visszaköltöztették a Fehér Házból Delaware-be, a Biden család otthonába, miután az egyik kutya agresszíven viselkedett, és állítólag meg is harapta az őrség egyik tagját – értesült a CNN fehér házi forrásokból.
2021. március 09., 12:102021. március 09., 12:10
Biden elnök két németjuhásszal érkezett a Fehér Házba, ahol az előző elnök, Donald Trump hivatali ideje alatt nem lakott kutya. Biden két németjuhásza közül Champ az idősebb, ő régóta él a családdal, Majort, a fiatalabbat 2018-ban fogadták örökbe. A CNN értesülése szerint Major harapta meg a biztonsági szolgálat egyik tagját, akinek sérüléséről és állapotáról azonban egyelőre nem adtak ki tájékoztatást.
Major volt a Fehér Házba költöző kutyák közül az első, amelyiket menhelyről fogadtak örökbe. Bidenék egy delaware-i menhelyről fogadták be. A CCN beszámolója szerint a Fehér Házban szabadon engedett két kutya közül a hároméves Major volt a vadabb, alkalmanként előfordult, hogy ugatott és ugrált. A 13 éves Champ jóval szelídebben viselkedett.
Biden és felesége korábban egy interjúban arról beszéltek, hogy Champ és Major is jó kutya, mindkettőt nevelték attól kezdve, hogy hozzájuk kerültek. Biden elmondta, hogy az idősebb kutya, Champ komoly kiképzést kapott, és Major is ismeri felesége legfontosabb szabályát: nem szabad felugrani a bútorokra.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.
szóljon hozzá!