
2010. október 22., 09:312010. október 22., 09:31
Szerda este a zsúfolásig megtelt kulturális eseménynek helyt adó EMKE Györkös Mányi Albert Emlékháza. A Krónika kérdésére, hogy tudatos alkotói szándék volt-e, hogy a kötetben olvasható írások műfaja a novelláktól a versekig terjed, Farkas Boglárka elmondta: némelyik gondolatot egyszerűbb volt versben vagy versszerű írásban megfogalmazni, a másik pedig próza lett, mert a mondanivaló így „diktálta”. „Kategorizálhattam volna nyilván, de ez így elsőre egy kis vegyes-vágott könyvecske. Kiderül majd, milyen lesz az utóélete” – fűzte hozzá a népszerű televíziós műsorvezető, akit korábban a Duna Tévé, most pedig a Hír Televízió bemondónőjeként ismer a nagyközönség.
Mint mondta, az írás számára öröm, különösen akkor, amikor sikerül pontot tenni egy novella vagy vers végére, ugyanakkor egyfajta kényszer is. Maximálisan – válaszolta Farkas Boglárka kérdésünkre, hogy menynyire köszönnek vissza írásaiban az erdélyi, kolozsvári, nyikómenti emlékek. Az íróként most bemutatkozó műsorvezető elmondta, a történetek többnyire a gyerekkori élményeiből táplálkoznak, és Erdélyhez kötődnek. Hozzáfűzte, azokban az írásaiban is, amelyek nem Erdélyről szólnak, felismerhető az ide kötődése, az itteni gyökerei. „Nyilván az embert meghatározza, nem tud ettől elszakadni, a modern világot is egyfajta erdélyi szűrőn keresztül nézi” – szögezte le Farkas Boglárka. A kötetet csütörtökön Szilágysomlyón és Szilágycsehen is bemutatták a közönségnek.
Látványos videófelvételt tett közzé közösségi oldalán a Maros-ártér Természetvédelmi Park vezetősége a Maros zajló tiszavirágzásról.
A Krónika új nyereményjátékában a kedvenc nyaralásos fotód értékes ajándékokat érhet!
Nem mindennapi látvány fogadta azt, aki szombaton Nagyszeben történelmi belvárosában járt, ugyanis egy helikopter körözött a város felett, miközben zenészek adtak elő műveket a földön. Az akció a filharmónia épületének korszerűsítéséhez kapcsolódott.
A hollandiai Assen bírósága 3 év és 11 hónap börtönbüntetésre ítélte a holland Drents Múzeumból tavaly januárban ellopott dák aranykincsek tolvajait – tájékoztatott az NL Times című, angol nyelvű holland hírportál pénteken.
Aradon mintegy 150 tömegközlekedési eszközön egy kattintással elérhető a megyei könyvtár digitális változata, így több ezer olvasmány közül válogathat az utazóközönség.
Rendőrségi ellenőrzés során vaddisznóhúst találtak abban az autóban, amelyben Nicolae Deme, az Arad Megyei Vadász- és Sporthorgász Egyesület (AJVPS) igazgatója is utazott – erősítette meg az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság.
Vádat emelt Bukarest első kerületének ügyészsége egy férfi ellen, aki a fővárosi főpolgármester kabinetfőnökének adva ki magát fiktív WhatsApp-fiókokról Nicușor Dan nevében próbált ingyenjegyeket szerezni különféle eseményekre.
Adrian Ahrițculesei hegymászó hétfőn elindult Alaszkába, ahol az észak-amerikai kontinens legmagasabb csúcsát a 6194 méteres McKinley-hegyet (Denali) tervezi megmászni az úgynevezett Hét hegycsúcs kihívás keretében.
Ritkán hallani olyan kezdeményezésekről, amelyek egyszerűségük ellenére képesek változást hozni egy közösség életében. Borsaújfaluban egy ilyen példa hívta fel magára a figyelmet: a polgármester saját medencéjét bocsátotta a gyerekek rendelkezésére.
Május végén elárasztják az erdélyi piacokat a különböző cseresznyefajták, az igazi nyár közeledtét jelzik a fényes, bordó, piros vagy sárgás szemek.