2011. október 03., 08:142011. október 03., 08:14
A szervezők pénteki tájékoztatása szerint a projektigazgatók – Gál József földkerülő vitorlázó és Kondricz Péter nemzetközi jogász – csütörtökön a romániai magyar nagykövetségen ismertették az eseménysorozat részleteit. Az AEC szakmai körútjának következő állomása jövő kedden Hága lesz, majd azt követően Párizs, Madrid, London és Berlin magyar nagykövetségein folytatódik az országonkénti személyes konzultáció. Az AEC mezőnye a tervek szerint egy éven át tartó útja során vitorlázza körbe Afrikát. A hajók Máltáról vágnak neki az útnak, a Szuezi-csatornán, majd a Vörös-tengeren haladnak végig, aztán Dél-Afrikát megkerülve a nyugati part mentén térnek vissza a Földközi-tengerre. A mezőny a részt vevő afrikai országok állomásain – 18-20 megálló a terv – hét-tíz napot tartózkodik, s itt pályaversenyek mellett kulturális programokra is sor kerül. A projekt már elnyerte Schmitt Pál köztársasági elnök támogatását, az Európai Unió elvi pártfogását, továbbá a vitorlás- és sportszakma elismerését.
Szeptember végéig látogatható a Kolozsvári tengerek kincsei című időszaki tárlat, amely az egyetem őslénytani gyűjteményeit és Kolozs megye természeti örökségét mutatja be beltéri és kültéri installációkon keresztül.
A kolozsvári városrendezési bizottság jóváhagyta a város első kisállattemetőjének létrehozását.
Bár sok helyen felhő borította az eget, Erdély-szerte meg lehetett csodálni vasárnap este a teljes holdfogyatkozást. Néhány felvételen mutatjuk, miként festett – hiszen sok esetben valóban festői volt – az égi jelenség.
Egy véletlenül rögzített beszélgetésen Hszi Csin-ping kínai és Vlagyimir Putyin orosz elnök a halhatatlanság lehetőségéről elmélkedtek.
A ChatGPT-t üzemeltető amerikai OpenAI bejelentette, hogy szülői felügyeleti mechanizmust vezet be a platformon, miután augusztus végén amerikai szülők azzal vádolták meg a chatbotot, hogy öngyilkosságra buzdította gyermeküket.
Tavaly az Európai Unió lakosságának 8,5 százaléka nem engedhette meg magának, hogy minden második nap húst, halat vagy ezzel egyenértékű vegetáriánus ételt fogyasszon; ez az arány 1 százalékponttal kisebb a 2023-ban jegyzettnél.
A kutatások szerint a filozófia nyitottabbá és tudatosabbá formálja a gondolkodást, Romániában azonban egyre inkább háttérbe szorul az oktatásban.
Augusztus 26-án tartják világszerte a nemzetközi kutyanapot. Erdélyben is állatvédő eseményekkel hívják fel a figyelmet civil szervezetek az ember hűséges barátjára, az ebre.
A Kolozsvári Magyar Napok egyik legkedveltebb helyszíne minden évben a Farkas utca, ahol a vásár standjai között sétálva az ember könnyen elveszhet az illatok, színek és hangok kavalkádjában.
Bukarestben készül a világ egyik legdrágább magánbunkere Andrew és Tristan Tate számára. A föld alatti luxusmenedék 3,9 millió dollárba kerül, és még sztriptízrúddal felszerelt szórakoztatóterem is lesz benne.