
Hivatalosan is bejegyezték Magyar Társasjátékosok Romániai Szövetségét (MATRISZ), amely ennek alkalmából Kolozsváron tartotta nyitórendezvényét a hétvégén. Az egyesület tagjai jelképes tagsági díj fejében játszhatnak a legkülönfélébb társasjátékokkal. A szövetség rendszeresen szervez játékalkalmakat Marosvásárhelyen és Kolozsváron.
2013. november 25., 10:582013. november 25., 10:58
Építeni a közösséget, alternatívát nyújtani az igényes szórakozásra: ezek a Magyar Társasjátékosok Romániai Szövetségének (MATRISZ) legfontosabb célkitűzései – jelentette ki Csucsák István elnök a nemrég megalakult szövetség kolozsvári nyitórendezvényén. Hozzáfűzte: terveik szerint tevékenységüket Erdély-, sőt országszerte kiterjesztik, céljuk „visszahozni az emberek életébe a személyes kapcsolatokat.”
Csucsák István a Krónika kérdésre elmondta: a társaság bejegyzését hosszas szervezés előzte meg, fél évbe került amíg valamennyi engedélyt beszerezték, mintegy egy hónapja jegyezték be hivatalosan az egyesületet. „Azért is tartottuk meg ezt a kolozsvári nyitórendezvényt, hogy bejelentsük a nagy közönségnek: létezünk vagyunk” – magyarázta.
Mint mondta, egyesületük már korábban is szervezett rendezvényeket a társasjátékok kedvelőinek Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Szatmárnémetiben és Sepsiszentgyörgyön is, az újdonság abban rejlik, hogy most már bejegyzett jogi személyként tehetik meg mindezt. Kérdésünkre elmondta: csak a kolozsvári Agape étteremben megtartott hétvégi nyitórendezvényen 70 különböző tábla- és kártyajátékot próbálhattak ki a résztvevők.
Hozzáfűzte, igyekeznek a külföldön megjelent legújabb társasjátékokat is behozni Erdélybe, a Carcassonne és Catan nevű stratégiai társasjátékokból például világbajnokságot is szerveznek, így értelemszerűen, helyi és országos bajnokságok is vannak.
Csucsák István ugyanakkor elmondta: a szövetséghez csatlakozó játékosok évi harminclejes tagdíjat fizetnek. Amint rámutatott, az összeg szimbolikusnak is tekinthető, ahhoz képest, hogy több száz lejes játékokkal is játszhatnak a tagok. A játékokat ugyanis az egyesület szerzi be, a helyszínt is ők biztosítják.
A tagdíjakon kívül pályázati forrásokból illetve támogatásokból tartja fenn magát az egyesület. Kérdésünkre kifejtette: Marosvásárhelyen kéthetente, míg Kolozsváron havi egy társasjáték estét szerveznek, a tagság bővülésével azonban ezek az alkalmak is gyakoribbá válhatnak, folyamatosan várják a jelentkezőket. Az érdeklődők az egyesület Facebook-oldalán tudhatnak meg bővebb információt, de a közeljövőbe a www.matrisz.ro internetes oldaluk is elindul.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!