2012. december 13., 06:352012. december 13., 06:35
A Spájzpárbaj a nagymamákért – borkányban eltett finomságok vására elnevezésű mustra célja a házi termékek több módon való népszerűsítése, ezért a szervezők a „Nevezz be egy borkánnyal, és vigyél oklevelet a nagyinak!” mottóval látták el a rendezvényt.
A verseny három napján az Egyetem utca 2. szám alatti teraszon és a kapualjban olyan helyi kistermelőket várnak a szervezők, akik saját készítésű, finom zakuszkákat, lekvárokat, mézet, savanyúságokat, befőtteket, szörpöket szeretnének árusítani. A rendezvény mindenik napján más-más terméktípusok mérettetnek meg, így az első napon a zakuszkák, a másodikon a befőttek, lekvárok, a harmadikon pedig a savanyúságok.
A szervezők mindazon egyetemisták jelentkezését várják, akiknek maradt még egy befőttesüvegnyi finomság otthonról, és szeretnének elismerő oklevelet vinni azoknak (szülőknek, nagyszülőknek), akik az egyetemi évek alatt a túlélésüket biztosítják az otthonról küldött jobbnál jobb falatokkal.
A versenyre ezen kívül bárki jelentkezhet, aki hoz a saját jól sikerült készítményéből, és szeretné bemutatni annak receptjét. A termékeket a közönség szavazatai alapján díjakkal (kézművestermékekkel, ajándéktárgyakkal) is honorálják. A vásárosok részére 15 kiállítóstandot bérmentesen biztosítanak a szervezők. Részletek a www.craftsmen.ro vagy a www.insomniacafe.ro honlapokon találhatóak, beiratkozni legkésőbb december 17-éig lehet a 0741-915082-es telefonszámon vagy a www.insomniacafe.ro címen.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.