2011. március 15., 09:362011. március 15., 09:36
David Beckham, az angol labdarúgás 35 éves szupersztárja és felesége, Victoria Adams a három gyermekkel 2007-ben költözött az Egyesült Államokba, miután Beckham az LA Galaxy futballcsapatához szerződött. Szerződése azonban az év végén lejár, és a News of the World – a legnagyobb vasárnapi brit bulvárlap – forrásai szerint a család ezután haza is tér Angliába.
A lap bennfentesei szerint Victoria már ki is nézte a gyermekek majdani iskoláját, egy exkluzív magánintézményt, ahol a három fiú taníttatása évente csaknem 50 ezer fontba fog kerülni. Victoria egyébként most várja a pár negyedik gyermekét, akinek érkezése a nyáron esedékes. A házaspár soha nem csinált titkot abból, hogy a három fiú után nagyon szeretnének egy kislányt is, és ez a vágyuk a legutóbbi vizsgálatok szerint ezúttal teljesül is.
A 36 éves, divattervezővé előlépett Victoria az 1990-es évek példátlan sikerű angol lányegyüttesét, a Spice Girlst erősítette, amikor 1997-ben megismerkedett későbbi férjével. David Beckham akkoriban a Manchester United feltörekvő sztárja volt, és – jóllehet immár ritkán látni az angol labdarúgás élvonalában – világhírneve azóta is kikezdhetetlen, máig ő az angol futball legnagyobb nemzetközi szupersztárja.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!