
Több magyar előadóművészt és zenekart meghívtak az Electric Castle fesztiválra, amelyet hatodik alkalommal, július 18–22. között szerveznek meg a Kolozs megyei Bonchidán.
2018. március 02., 14:392018. március 02., 14:39
Az elektronikus zenei rendezvénynek otthont adó Bánffy-kastély udvarán fellép a többszörös Fonogram-díjas magyar hiphopformáció, a Halott Pénz, az indie rock és indie folk műfajt képviselő, budapesti Fran Palermo együttes.
A magyarországi formáció az atmoszférikus és pszichedelikus rock hangzásainak egy olyan egyvelegében találta meg új hangját, mely egyszerre mutat tiszteletet a műfaj teremtőinek, egyben újraértelmezi azt egy 21. századi környezetben. A komolyzenei műfajt képviselve, a Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar is színpadra lép a fesztiválon – olvasható a szervezők szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.
Koncertet ad Jessie J angol énekesnő, aki karrierjét dalszövegíróként kezdte, majd első, Do It Like a Dude című kislemezének köszönhetően felfigyeltek rá az Egyesült Királyságban, második kislemeze, a Price Tag már világszerte a toplisták élére került. A pop, R&B és soul stílust képviselő énekesnő azóta számos zenei díjban részesült. Színpadra lép továbbá Excision kanadai lemezlovas, és a szintén kanadai Richie Hawtin Dj, illetve a Groove Armada elektronikus zenei formáció.
A fellépők teljes listája megtekinthető a www.electricastle.com oldalon, ahol a fesztiválbérleteket is meg lehet vásárolni 429 lejért.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!