Hirdetés

Baricz Gergely (X-Faktor): „nem szeretnék üresfejű híresség lenni”

Édesanyjának szép énekhangja van, nagybátyja kántor Gyergyóalfaluban, a családi ünnepek nem múlnak el közös dalolás nélkül – mondta el a Krónikának az RTL Klub X-Faktor tehetségkutató műsorában a legjobb 12 versenyző közé jutott Baricz Gergő.

Jánossy Alíz

2011. október 13., 13:412011. október 13., 13:41

A kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem hallgatója a versenyre készülésről úgy nyilatkozott, leginkább azt gyakorolta, hogy érzelmeket adjon át közönségének, amúgy kocsmai fellépések alkalmával „edzett” énekből is.

Az X-Faktorban való megmérettetésre egyébként január óta tudatosan készül, rendszeresen figyeli a műsor honlapját. „Annyit tudtam, hogy mennem kell, és kiálltam stoppolni Kolozsváron az út szélére” – nyilatkozta a Krónikának Gergő kifejtve, noha kisebbik nővére tudta, mire vállalkozott, családja csupán azután szerzett tudomást kalandjáról, miután túljutott a válogatón.

Azt sem titkolta, hogy édesapja nem örült kalandos utazásának, azonban a tehetségkutatón való részvételét maximálisan támogatja.

Mint mesélte, a szigorú, keresztényi értékrenden alapuló nevelés hatásait nagyon is érzi, még akkor is, ha pillanatnyilag úgy látja, az ellenkezője lett annak, mint amit édesapja akart volna. „Ugyanazt az értékrendet képviselem, és ugyanazokat az alapelveket vallom magaménak, mint édesapám, és ez akkor is igaz, ha mindez nálam teljesen másként mutatkozik, teljesen másként nyilvánul meg” – szögezte le Gergő.

Tehetségének kibontakozásában is jelentős szerepe volt az édesapjának, ugyanis ő vette neki az első játékszintetizátort, majd ugyancsak ő íratta zeneiskolába, és az ő ösztönzésére kezdett hegedülni tanulni Kolcsár Árpád zenetanárral. „A középiskola elején gitárt kértem, és édesapám gitárt vett nekem, noha változatlanul azt szerette volna, ha inkább hegedülök” – magyarázta Gergő

Későbbi tervei kapcsán kifejtette: „a zenével szeretnék foglalkozni, és nem szeretnék üresfejű híresség lenni, akinek jó a hangja, énekelget, közben botrányos életet él, és a zenén túl alig képvisel valami értéket az élete... Képes vagyok szeretetet sugározni az emberek felé és ezt szeretném gyakorolni, mert a mai világban nagyon terjed az irigység, az agresszió. Ha ezen egy picit is tudok változtatni, úgy érzem, sikerült elérni a célomat. Az álmokat merni kell megvalósítani...”
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés