
Fotó: Inforg-M&M Film Kft.
A legjobb idegen nyelvű filmek mezőnyében Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotása nem a legesélyesebb az Oscar-díjra, ugyanakkor a tavalyi magyar győztes, a Mindenki sem tartozott akkor a legesélyesebbek közé, mégis elnyerte a díjat.
2018. március 04., 10:312018. március 04., 10:31
Ezt Szöllőskei Gábor filmes szakújságíró mondta szombaton az M1 aktuális csatornán. A szakértő elmondta,
„Én úgy gondolom, most is van esély, lehet benne bizakodni, talán a témája az, ami kicsit közelebb hozhatja az akadémiai tagokhoz a Testről és lélekrőlt” - fogalmazott a szakértő. Hozzátette, az sem elhanyagolható tény, hogy Enyed Ildikó az egyetlen női rendező a mezőnyben, ami a metoo-kampány idején fontos lehet.
Vasárnap este (közép-európai idő szerint hétfőn hajnalban) 90. alkalommal adják át az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) kitüntetéseit, közismert nevükön az Oscar-díjakat a Los Angeles-i Dolby Színházban.
A filmvilág legrangosabb kitüntetését 1927-ben alapították. Az első akadémiai díjakat (hivatalos nevén Academy Award of Merit) 1929. május 16-án a hollywoodi Roosevelt Szálloda zártkörű bankettjén 12 kategóriában adták át, Charlie Chaplin életműdíjat kapott. A mintegy 270 vendég 36 asztalnál foglalt helyet, a ceremónia alig negyedórát vett igénybe.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!