2010. augusztus 27., 10:272010. augusztus 27., 10:27
z MI5 brit katonai elhárítás titkosítás alól feloldott aktái szerint az orosz származású Marina Lee világosszőke hajával, megnyerő alakjával és páratlan intelligenciájával szinte mindenhová képes volt bejutni, hogy információkat szerezzen. Hitler 1940 tavaszán a svéd acél-utánpótlási vonalának biztosítására szemelte ki Norvégiát, amelyet gyakorlatilag egyetlen nap alatt sikerült elfoglalnia. Az angolok és a franciák expedíciós erőket küldtek az országba, a brit csapatok visszafoglalták Narvik városát, de a hadművelet végül kudarcot vallott, mikor júniusban Franciaország összeomlása után kénytelenek voltak feladni a hídfőállásnak tekintett norvég területeket. Az elhárítás adatai szerint Marina 1917-ben menekült el Oroszországból, miután a forradalom idején a bolsevikok megölték a szüleit. A fiatal művész Oslóban telepedett le, ahol egy balettintézetet működtetett. Miután a német katonai hírszerzésnek sikerült beszerveznie, 1940-ben Tromso városába küldték, ahol egyebek mellett az volt a dolga, hogy a szövetséges csapatok főhadiszállásáról megszerezze a Norvégia felszabadítására kidolgozott terveket. A brit haderő norvég kudarca a konzervatív kormány és Neville Chamberlain brit miniszterelnök távozásához vezetett, az új miniszterelnök Winston Churchill lett, aki kiemelkedő államférfiként vezette a tengelyhatalmak legyőzésére irányuló brit erőfeszítéseket.
A balerina szerepét csak a lebukott ügynökök vallomásaiból ismerhette meg a brit hírszerzés, és bár a háború után körözést is kiadtak ellene, Marina nem került elő. A háború után egy másik német ügynök azt állította, hogy Moszkvában maradt, ahol szintén balettet tanított, ráadásul Sztálint is személyesen ismerte. Az MI5 1960-ban zárta le Marina aktáját. Ezekben az anyagokban a táncosnőt úgy jellemezték, mint aki „élvezte a játékot”, és a hírszerzés azt feltételezte, hogy talán az oroszoknak is kémkedett.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.