
Kolozsváron is elindult a Balcony Tv elnevezésű nemzetközi tehetséggondozó, zenés videomegosztó program, amely egyszerre biztosít szélesebb nyilvánosságot a még be nem futott zenekaroknak, illetve népszerűsíti a várost – jelentették be keddi sajtótájékoztatójukon a program kolozsvári szervezői.
2014. december 16., 19:102014. december 16., 19:10
A kezdeményezést a Kolozsvár Európa Ifjúsági Fővárosa programot koordináló Share Föderáció és az Igen, tessék! mozgalom is támogatja. Előbbivel 2015-re vonatkozó szerződést is kötöttek, amelyet a sajtóeseményen alá is írtak.
Stanik Bence, a Balcony Tv kolozsvári producere elmondta: a kincses város az 59. a világon, amely csatlakozott a 2006-ban Dublinban indult programhoz. Hozzáfűzte, meghívják a legjobb hazai és a még fel nem fedezett zenekarokat egy jellegzetes kolozsvári panorámát nyújtó erkélyre vagy tetőre, ahol videoklipet forgatnak, majd interjút is készítenek a fellépő zenekarokkal. Az itt készült felvételeket közzéteszik a www.balconytv.com oldalon.
Mint kifejtette, a projektet szervező kolozsvári csapat önkéntesekből áll, nem finanszírozza őket a Balcony Tv New York-i központja, ellenben felhasználhatják a márkanevet támogatók megszerzésére. A programban részt vevő kevésbé ismert zenekaroknak azért éri meg a dolog, mert így dalaik olyan felületre kerülnek fel, amelyet producerek, fesztiválszervezők és napi több tízezer látogató követ világszerte. Elhangzott, érdekes zenekarokat akarnak bemutatni, hiszen nagyon színes a hazai könnyűzenei paletta.
A program nyitókoncertjére december 18-án, csütörtökön a belvárosi L’ Atelier kávézóban kerül sor, a Stereotrombon zenekar lép fel ezen az estén. Györk-Nagy Hunor, a program menedzsere elmondta, igyekeznek támogató k keresni, ugyanis terveik közt szerepel, hogy más városokból, így többek közt Bukarestből is hívnak meg zenekarokat, akiknek az utaztatását, elszállásolását szeretnék megoldani.
Hozzáfűzte, hétfőn megtartották a Balcony Tv karácsonyi show-jának felvételét. A tervek szerint havonta két zenekart hívnak meg valamelyik kincses városi erkélyre zenélni, első körben a kolozsvári zenekarok közül válogatnak. Kérdésünkre a szervezők elmondták, noha a zene- és videó megosztó portál nemzetközi, a helyi zenekaroknak nem kötelező angolul énekelniük, hiszen éppen a helyi sajátosságok bemutatása a céljuk.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!