Bádogosból lett filmfőszereplő a kolozsvári Gábor Lajos

„Holnap utazom Egyiptomba Lóri barátomhoz, két-három hónapot maradok. Gyere most az Insomniába, legalább egy félóráig még itt találsz” – mondta Gábor Lajos, mikor egy esős délután felhívtam, hogy találkozót beszéljek meg vele. A kolozsvári, bohém hangulatú lokálban tarkabarka asztaltársaság, sörösüvegek és vodkáspoharak között kezdtünk el beszélgetni.

Önmagát alakította

Gábor Lajos – a barátainak Lali – már jó ideje egyedi figurája a kincses városnak, bádogosmester, emellett pedig magyarul alkotó cigány író-költő. A jellegzetes gábor-cigány megjelenésű, széles karimájú kalapot, harcsabajuszt viselő, kirobbanó életkedvvel teli Lali azonban csak a közelmúltban vált széles körben ismertté, azt követően, hogy főszerepet kapott Lakatos Róbert Barhtalo! (Jó szerencsét!) című filmjében. A kolozsvári rendező neorealista komédiáját tavaly mutatták be, idehaza, Magyarországon és Európa-szerte egyaránt nagy sikerrel. (A film a 2008-as Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon Europe Cinemas Label East of the West díjat kapta meg, az Alatri Saturno Nemzetközi Filmfesztiválon pedig Gábor Lajost a legjobb férfialakításért díjazták).

Az Erdélyben, Ausztriában és Egyiptomban forgatott, road movie műfajú alkotás azt beszéli el életszagúan, humorosan, hogy két barát, Lali és Lóri hogyan próbálják meg galléron ragadni a szerencsét. Vállalkozó kedvük nem ismer határokat, ha az osztrák használt elektrotechnikai cikkek nem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket, akkor farkaskutyakölyköt próbálnak meg eladni a fáraók földjén. A filmben nem a forgatókönyvíró és a rendező által megálmodott figurát alakította, hanem önmagát – állítja Gábor Lajos.

„A saját életemet játszottam. Lakatos Róbert, alias Baro Pelo, megpróbált bevinni a fikcióba, néha sikerült is neki, de azért Lali maradtam” – szögezi le interjúalanyom, hozzátéve, hogy nemcsak szereplője, de keresztapja is az alkotásnak, melynek eredetileg a Szabadság lovagjai címet szánta a rendező. Elmondása szerint a film annyira életszerű, hogy a gáborok, akik látták, nem is igen nevettek rajta, mivel a valós cigány élet köszönt vissza a vászonról.

Biedermeier gondolkodás

Gábor Lajos Nagyváradon nőtt fel, s már gyermekkorában kissé csodabogárnak számított. „Furcsa volt a szemléletem, nem értették meg. Nálam nincs szabvány. Én csak létezem, mint egy szabad ember” – vallja önmagáról. Azt is mondták már róla, hogy biedermeier gondolkodású. Ezt a minősítést már kolozsvári értelmiségi barátaitól kapta, akikkel azt követően ismerkedett meg, hogy elkezdett járni a Bretter György irodalmi körre. Bár maga is ír, publikált már a Helikonban is, nem tartja magát irodalmárnak. „Nem vagyok költő, egyszerűen ki tudom mutatni, amit érzek. Az én lelkem egy kert, abban minden ember egy virág” – mondja Gábor Lajos, aki hármas identitásúnak vallja magát:

„Román állampolgár vagyok, a szívem magyarul ver, a lelkem pedig cigány”. Ha írónak-költőnek nem is, de művésznek, pontosabban életművésznek tartja magát. Foglalkozásként ezt szerette volna feltüntetni első névjegykártyáján (végül aztán a bádogosrézműves került rá az életművész helyett). A költői lelkületű gábor immár nemcsak színészként, de egy könyv főszereplőjeként is bevonult a művészetbe. A közelmúltban megjelent Lali lakomái című Bréda Ferenc-kötetnek Gábor Lajos volt az ihletője. „A könyv gyógyszer annak, aki álmatlanságban szenved, mert a harmadik oldalnál belealszik” – jelentette ki a kötet bemutatóján a szerző múzsája, a rá jellemző szabad szájú humorral. 

Átadná a lelkét, a mesterségét

A filmfőszerep egyáltalán nem változtatta meg az életét. „Én attól, hogy játszottam a filmben, csak bádogos cigány maradtam. Nem akarom, hogy sok gábor lássa, nem akarom, hogy színészként nézzenek rám” – mondja Gábor Lajos, aki egyébként jó bádogosnak tartja magát, s elmondása szerint a többi bádogos gábor is annak tartja őt. „Mocskos, poros egy munka. Ha korrekt vagy, az a baj, ha átvered a klienst, az a baj” – ecseteli mesterségének hátrányait. Egy méter csatornát 35 lejért csinál meg, árulja el, az árban az anyag és a munkadíj is benne foglaltatik. Mikor művészi ambícióiról, közeljövőbeli terveiről kérdezem, nem filmeket, verseket hoz szóba. Elmondása szerint a vágya egy olyan műhely megnyitása, ahol a rézművességet oktatná fiataloknak, s nemcsak a szakma technikai fortélyaira tanítaná őket. „Átadnám a lelkem nekik” – mondja.

„Viszel Lórinak farkaskutyakölyköt Egyiptomba?” – teszem fel az utolsó kérdést. „Nem megyek Egyiptomba” – jön a válasz, aztán a zavar legkisebb jele nélkül elmagyarázza, ma beszédes kedvében volt, holnap pedig nagyon zsúfolt napja lesz, ezért folyamodott a turpissághoz. „Cigány vagyok, mi?” – kérdezi olyan huncut tekintettel, hogy nem lehet haragudni rá.