
Polgár Levente: én ezen a versenyen úgy indultam mint egy normális sportoló, ép és egészséges ember
Fotó: Polgár Levente
A világ egyik legnehezebb futóversenye, az olaszországi Tor des Géants történetében először sikerült fogyatékkel élő sportolónak teljesítenie a távot Polgár Levente személyében. A nagyenyedi ultramaratonista szerint ez a megmérettetés álomszerű volt, és sokat gondolkozott, hogy vajon szembe tud-e vele nézni.
2023. október 30., 09:332023. október 30., 09:33
2023. október 30., 12:172023. október 30., 12:17
„Nem tudsz rá úgy tekinteni, mint egy átlagos ultramaratonra, össze sem lehet hasonlítani a kettőt. Itt a teljes tapasztalatodra szükség van: ha nem edzel előtte eleget, nem készülsz fel fizikailag, mentálisan és lelkileg, nem étkezel megfelelően, valószínűleg nem tudod majd teljesíteni a távot” – mondta a Krónika megkeresésére Polgár Levente.
A verseny egyik nehézségét a nagy szintkülönbségek jelentették
Fotó: Polgár Levente
A Tor des Géants hossza 330 kilométer, amelyet a versenyzőknek legtöbb 150 óra alatt kellett teljesíteniük. Az úton több pihenő pontot is kialakítottak, a nehézséget azonban a nagy szintkülönbség jelentette, hiszen az útvonal 3000 méternél magasabb csúcsokat is magába foglalt. A nagyenyedi sportoló rámutatott, számos kihívással nézett szembe: mászás, ereszkedés, esős idő, nappal meleg, éjszaka hideg, hallucináció.
A 3000 méternél magasabb csúcsokra sem felmászni, sem ezekről leereszkedni nem volt könnyű
Fotó: Polgár Levente
„Ennek ellenére meggyőződésem, hogy a legjobb csapat az enyém volt: én és a Jóisten. Én végig azért mosolyogtam, mert tudtam, hogy Ő velem van, mellettem van, együtt indultunk a versenyen. Így már az elejétől biztos voltam benne, hogy jó helyen vagyok, és jó kezekben. Ennek köszönhetően nem fáradtam el mentálisan, és jó hangulatban értem célba” – magyarázta az ultramaratonista.
A nagyenyedi sportoló erős hitének köszönhetően nem fáradt el mentálisan, és jó hangulatban ért célba
Fotó: Polgár Levente
Polgár Levente teljesítményének köszönhetően meghívást kapott egy újabb futóversenyre, amelyet Malajziában szerveznek november 2–5. között.
Egyébként a nagyenyedi sportoló már háromszor részt vett a 170 kilométeres Mont-Blanc ultramaratonon, és szintén három alkalommal futva átszelte Romániát, 1100 kilométert téve meg Zsombolyától Vama Vechéig.

Az extrém időjárási körülmények miatt, valamint az orvos javaslatára döntött úgy, hogy feladja a versenyt a nagyenyedi Polgár Levente, aki Kanadából számolt be a Krónikának az északi sarkköri ultramaraton nehézségeiről, a jövőbeli terveiről.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.
szóljon hozzá!