
Fotó: Facebook/Polgar Levente Ioan
Az extrém időjárási körülmények miatt, valamint az orvos javaslatára döntött úgy, hogy feladja a versenyt a nagyenyedi Polgár Levente, aki Kanadából számolt be a Krónikának az északi sarkköri ultramaraton nehézségeiről, a jövőbeli terveiről.
2018. március 15., 08:592018. március 15., 08:59
A száztizedik kilométerig jutott el a világ egyik legnehezebbnek tartott maratonján a nagyenyedi Polgár Levente, aki az első, fogyatékkal élő sportolóként indulhatott az északi sarkköri megmérettetésen, amelyen mínusz 30 vagy akár mínusz 50 Celsius-fokos hidegben kell teljesíteniük a versenyzőknek a több mint 600 kilométeres távot. „Fizikailag és szellemileg is felkészültem a versenyre, a felszerelésemmel minden rendben volt, speciális cipőkkel indultam útnak.
– mondta el a Krónika megkeresésére Polgár Levente. Hozzátette, megbújt a szánkó mögött, és egy órát várt arra, hogy kedvezőbb időjárási körülmények alakuljanak ki. „De nem így történt, a hó még jobban belepte a szánom, és ekkor megnyomtam a segítséggombot a GPS-nyomkövetőn. Tehát nem kizárásról van szó, hanem én nyomtam meg a gombot, én adtam fel, és ezt nagyon sajnálom” – magyarázta az ultramaratonista.
Kifejtette, az Arctic 6633 Ultra elnevezésű maraton szabályzata alapján közjegyző kell hitelesítse azt a nyilatkozatot, amelynek értelmében a versenyző minden kockázatot vállalva, saját felellőségére indul útnak. „A szervezők azt mondták, ha úgy döntök, hogy folytatom az utat, azt csak a versenyen kívül tehetem meg, illetve a saját költségemen. Az anyagi források hiányában, az egészséget előtérbe helyezve, illetve az orvos javaslatára döntöttem úgy, hogy feladom” – részletezte a sportoló.
Polgár Levente arról is beszámolt, hogy a maratonnal egy időben szerveztek a környéken egy hasonló jellegű versenyt, amelynek egyik indulója jelenleg is küzd az életéért a kórházban – mindkét lábát és kezét amputálták a fagyási sérülések miatt.
Én a magyar és román nemzetet is képviseltem, és sokszor hangoztattam már, hogy nekem két állampolgárságom van. Ezt nem szégyellem, és mindenhol nyíltan beszélek arról, hogy nekem két nemzet vére csörgedezik az ereimben” – fogalmazott a 37 éves férfi, aki hatéves volt, amikor vonatbalesetben elvesztette a jobb karját. Rámutatott, ő volt az első fogyatékkal élő sportoló, aki indulhatott ezen a versenyen, és a csapattartásai befogadták, elfogadták.
A verseny március 9-én rajtolt a kanadai Eagle Plainsnél (Yukon), és Tuktoyaktuknál ér véget. A megmérettetésen négy romániai versenyző indult, Avram Iancu petrozsényi könyvtáros és a jelenleg Kanadában élő Florentina Iofcea még Polgár Levente előtt feladták a versenyt, az előző két kiírás győztese, a besztercei Tiberiu Uşeriu pedig jelenleg a mezőny elején van.
Egy kitartó, komoly sportoló, aki csúcsidőket dönt és korrektül versenyzik. Jelenleg is ő vezet, és szombaton célba kellene érnie” – magyarázta Polgár Levente. Hozzátette, az északi sarkköri ultramaratonon többet nem indul, idénre azt a célt tűzte ki maga elé, hogy több ezer kilométert szalad Gyulafehérvártól Finnországig. Egyébként a nagyenyedi sportoló 2016-ban és 2017-ben részt vett a 170 km-es Mont-Blanc ultramaratonon, és szintén 2016-ban futva átszelte Romániát, 1100 kilométert téve meg Zsombolyától Vama Vechéig.
Ilyenkor, szeptemberben talán a legízesebb, legzamatosabb és legváltozatosabban felhasználható „piros aranyunk”, a paradicsom. A nagyvilág gasztronómiái számunkra meglepő módokon használják fel.
Már nem kell ellopniuk a tolvajoknak a mobiltelefont ahhoz, hogy megszerezzék az áldozat SMS-eit és biztonsági kódjait. A rendőrség a SIM swap néven ismert módszer veszélyeire figyelmeztet.
Mindenkit meglepett, megtörte a szokásokat, játékos kiegészítőt viselt – több román sajtóorgánum sem hagyta szó nélkül Kelemen Hunor RMDSZ-elnök nyakkendőjét, amellyel a Nicușor Dan elnökkel való csütörtöki konzultációra érkezett.
Elhunyt Deák Bill Gyula, a magyar blues kiemelkedő alakja. Halálhírét a zenész Facebook-oldalán közölték csütörtökön.
Szeptember 26-án ünnepeljük az európai nyelvek napját, a Krónika pedig ennek apropóján egy vadonatúj, pörgős kihívással készül. Itt a Nyelvvadász – a kvíz, amelyből kiderül, mennyire mozogsz otthonosan a kontinensünk nyelvi útvesztőjében!
Nyolcéves gyerek és 78 éves sakkozó is asztalhoz ült már azokon a sakkdélutánokon, amelyeket egy nagykárolyi testvérpár hívott életre. A fiúk azért kezdték szervezni a találkozókat, mert szerettek volna új ellenfelekkel játszani és tanulni.
A szőlőről szinte mindenkinek elsőre a borospohár jut eszébe, pedig évezredeken át sokkal inkább a tányér volt az „otthona”.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
szóljon hozzá!