
2010. december 14., 11:012010. december 14., 11:01
A városi közvilágítás fejlesztésére törekvő közösségeket, a közvilágítási szakembereket és az iparág képviselőit tömörítő LUCI (Lighting Urban Community International) szervezésében létrehozott Auroralia-díj második helyezettje Genf, harmadik pedig a hollandiai Tilburg városa lett. A franciaországi Lyonban december 8-án kiosztott díjakat azoknak a városoknak adják, amelyek a fenntarthatósági szempontok mellett innovatív megoldásokkal rukkolnak elő.
A jelentkezők pályázatát nemzetközi szakmai zsűri bírálta. A világ különböző területeiről, például New Yorkból és Olaszországból érkező bírák különféle közvilágítási, várostervezési és környezetvédelmi folyóiratokat képviselnek. A pályázatokat az energiafogyasztás, szén-dioxid-kibocsátás, a projekt összköltsége, a világítási rendszer előállításához szükséges erőforrások, szállítás, újrahasznosítás lehetősége, a koncepció eredetisége és szépsége, a lakók életminőségére gyakorolt hatása, társadalmi és kulturális hatások, egészségvédelem, az éjszakai városkép javítása, valamint a projekt más városokra gyakorolt ösztönző hatása alapján vizsgálták.
Az új köntösbe öltöztetett hídon az illetékesek a LED-es megoldás mellett döntöttek, és ezzel lehetővé tették a mérnökök számára, hogy egységes összhatású világítást hozzanak létre. Olyan színhőmérsékletű, energiatakarékos fényforrásokat választottak, hogy a lehető legjobban sikerüljön visszaadni a híd eredeti rezedazöld színét, amely nemcsak a környező épületekkel van tökéletes összhangban, hanem az általános éjszakai városképet is javítja.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.