2010. február 19., 11:132010. február 19., 11:13
Világossá tette, hogy nem a film alapján születő „megregényesítésről” van szó. Mint mondta, „Jim olyan nagy epikus regényt akar írni, ami rengeteg dolgot megmagyaráz”, tehát valóban egyfajta kulcsot ad az elkészült filmhez. A producer azzal indokolta Cameron törekvését, hogy a filmben és a későbbi esetleges folytatásokban nincs idő ezeknek a háttértörténeteknek a kibontására.
„A regény tehát megteremti a filmbeli világ alapjait” – fogalmazott Landau. A producer konkrét példákat is említett, amire a könyv kitér majd: többek között megismerhetjük a Pandora bolygón lakó Na’vik iskoláját, beleláthatunk, hogyan tanított ott a Sigourney Weaver által alakított főhős, megtudjuk hogyan élt Jake a Földön, és hogy halt meg a fivére, Tommy. Az Avatarban bemutatott világ végtelen lehetőséget kínál az alkotóknak a továbbgondolásra.
Előzményfilmek és folytatások is születhetnek majd, akárcsak George Lucas Star Wars-sorozata esetében. Egyelőre azonban még alaposan végig kell gondolniuk, hogy az egyes szálakhoz milyen műfaj illik a legjobban – magyarázta Landau. Cameron nem nevezhető újoncnak az írás terén, hiszen ő jegyezte két Terminator-filmje, valamint a Titanic és az Avatar forgatókönyvét is.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.