Hirdetés

Az anyagi nehézségek tönkretehetik a WikiLeakst

„Ahogy a dolgok alakulnak, nem fogunk tudni fennmaradni” - jelentette ki a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítója, Julian Assange a francia Europe 1 rádiónak hétfő este adott interjújában. A honlap jelentős anyagi gondokkal küzd azóta, hogy minden számláját blokkolták - tette hozzá.

2011. január 11., 15:252011. január 11., 15:25

„Az adományozók pénze nem jut el hozzánk.... Becsléseim szerint hetente 500 ezer eurót veszítünk ezzel” - jelentette ki Assange.

A nagyobb bankok és bankkártya-szolgáltató cégek azután tiltották le a portálnak szánt átutalásokat, hogy a WikiLeaks novemberben elkezdte mintegy negyedmillió bizalmas amerikai diplomáciai távirat nyilvánosságra hozatalát.

„A szervezetet megtámadták, de ennek ellenére fejlődik” - állította Assange. „Meg fogunk próbálni visszavágni”- közölte - „Ez felemészti az erőforrásaink 85-90 százalékát, de ez egy intellektuális csatározás, amit szeretek (...) Három hónappal ezelőtt több információt hoztunk nyilvánosságra, mint az az előtti évben összesen. A szervezetet megtámadták, de gyorsabban fejlődik, mint valaha” - foglalta össze az alapító.

Assange, akit Svédországban szexuális erőszak miatt köröznek, jelenleg Londonban van házi őrizetben, szigorú ellenőrzés alatt: egy elektronikus lábperecet kell hordania és mindennap jelentkeznie kell a legközelebbi rendőrsön. Svédország a kiadatását kérte, az ügyben kedden kerül sor újabb tárgyalásra a brit fővárosban.

Az ausztrál férfi a bírósági megjelenése előtt pár órával adott interjúban azt mondta, letartóztatása végső soron hasznára volt a WikiLeaksnek: „Az emberek úgy döntöttek, hogy támogatnak minket, amikor látták a ránk nehezedő nyomást és az engem ért támadásokat” - magyarázta Assange. „Ezzel egy olyan fórumot hoztak létre számunkra, ahol olyan problémákról beszélhetünk mint a kormányok hatalommal való visszaélése, vagy a nagyvállalatok és az államok összefonódása. Eddig is gyanítani lehetett, hogy ezek a dolgok léteznek, de most bizonyítékunk is van rá” - mondta.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés