
A királyi család útban az istentiszteletre karácsony napján Norfolkban
Fotó: Facebook/The Royal Family
Néhány hónapja elhunyt édesanyjáról, II. Erzsébet királynőről emlékezett meg vasárnap közvetített, királyként elmondott első karácsonyi üzenetében III. Károly, az Egyesült Királyság és több nemzetközösségi ország uralkodója. A király hangsúlyosan szólt a megélhetési nehézségekkel küszködőkről és a háborús övezetekben élőkről is.
2022. december 25., 20:412022. december 25., 20:41
II. Erzsébetet életének 97., uralkodásának 71. esztendejében, szeptember 8-án érte a halál skóciai rezidenciáján, Balmoral kastélyában. Halálának pillanatától elsőszülött fia, Károly egykori trónörökös a brit uralkodó III. Károly néven.
A király a brit uralkodócsalád legnagyobb rezidenciáján, a London nyugati határában emelkedő windsori kastélyban mondta el az Egyesült Királyság és a jórészt egykori brit gyarmatok alkotta Nemzetközösség népeihez intézett első karácsonyi üzenetét. A beszédet a kastély Szent György-kápolnájában rögzítették, ott, ahol II. Erzsébet királynőt és néhai férjét, III. Károly édesapját, az életének 100. esztendejében tavaly elhunyt Fülöp edinburghi herceget végső nyugalomra helyezték.
III. Károly megemlékezett mindazokról is, akik világszerte háborús konfliktusokkal, éhínséggel, természeti katasztrófákkal kénytelenek szembesülni, vagy azt számolgatják, hogy miként tudják kifizetni számláikat, miként tudnak élelmet és meleg otthont biztosítani családjuknak. A brit uralkodó hangsúlyt helyezett arra, hogy a kereszténység mellett más nagy vallások követőit is megszólítsa első karácsonyi televíziós beszédében. Kijelentette: az elmúlt évben a templomok, a zsinagógák, a mecsetek és a szikh imaházak erejüket egyesítve gondoskodtak az éhezők élelmezéséről és nyújtottak szeretet, támogatást a rászorulóknak.
III. Károly király a több évszázados hagyományoknak megfelelően az anglikán egyház első számú világi vezetője. Régóta hangoztatott és közismert törekvése azonban az, hogy az Egyesült Királyságban honos egyházak, vallások híveit a monarchia ugyanolyan kiemelt, befogadó figyelemben részesítse, mint a kereszténység követőit. Vasárnap közvetített karácsonyi üzenetében az uralkodó hangsúlyozta:
III. Károly éppen kilencven évre visszanyúló hagyományt folytatott vasárnap közvetített karácsonyi beszédével. Elsőként ugyanis dédnagyapja, V. György király szólt az Egyesült Királyság és az akkori brit birodalom népeihez 1932. december 25-én; üzenetét a BBC Világszolgálat elődje, a BBC Empire Radio közvetítette. III. Károly édesanyja, II. Erzsébet királynő volt az első brit uralkodó, akinek karácsonyi üzenetét a televízió is közvetítette. Ez a hagyomány 1957-ben kezdődött, öt évvel II. Erzsébet trónra lépése után, így III. Károly mindössze a második olyan brit uralkodó, aki karácsonykor a televízión keresztül szól népeihez.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.
Kőkemény, fanyar, nyersen szinte ehetetlen, mégis nagy becsben tartották nagyanyáink. A birsalma türelmet „kér”, de aki kivárja, hogy a hő munkához lásson benne, mézédes, rózsaszínre pirult, illatos étkeket kap cserébe.
szóljon hozzá!