Hirdetés

Az első igazi magyar kártya

Betyárkártyát mutattak be a hétvégén Gyergyóalfaluban: olyan harminckét lapos paklit, amelynek lapjain valóban magyar emberek képe látható, mégpedig magyar betyároké.

2014. augusztus 10., 20:132014. augusztus 10., 20:13

Az „első igazi magyar kártya” megálmodója az alfalusi származású Vargyas Ildikó, aki valódi közösségi est keretében mutatta be alkotását a falu népének. Az alfalvi művelődési ház galériájában sok ember beszélgetett, kártyázott, adomázott, szólt a citeramuzsika, s hozzá ének is társult, ami a bor fogyásával egyenes arányban lett egyre hangosabb és cifrább.

Az eseményen a Domokos Pál Péter Hagyományőrző Egyesület citerazenekara muzsikált, dalra fakadt a vendégként az eseményre becsöppent Berecz András Kossuth-díjas magyarországi énekes, mesemondó, az előtérben pedig Vargyas Ildikó a méltatóval, Balázs József festőművésszel hatvanhatozott az új kártyával.

Betyárballada, azaz betyárkártya-bemutató – ez állt a meghívón. Az ötlet pedig sokaknak tetszett, mint kiderült, egyeseknek a szomszédos térségben annyira, hogy osztozni is akartak a sikerből, székely kártya készítésének hírét keltve. Csakhogy ebben is Ildikóé az elsőbbség, hiszen még kész sem volt a betyárkártya, máris a székelyes változaton törte a fejét.

Berecz András elmesélte, hogy Ildikó jelenlegi lakhelyéről, Pécsről egyszer együtt jöttek a lány szülőhazája, Alfalu felé a Maros mentén. Amikor a Tatárdombig értek, Ildikó arra kérte a sofőrt, hogy álljon meg. Kiszállt a kocsiból, felszaladt a dombra, kicsit tapicskolt ott, majd visszatért, jelezve, indulhatnak is tovább.

A többi utas csak értetlenül nézte a leányzót, aki aztán elmagyarázta cselekedetét: lévén, hogy a földhalom alatt a székelységre törő tatárok nyugszanak, neki feladata volt jól megtaposni felettük a földet, hogy ha eljön a feltámadás, és ki akarnának onnan kászálódni, ne legyen olyan könnyű dolguk.

Vargyas Ildikó egyébként elmondta: a betyáros pakli elkészítéséhez néprajzos ismerőse segítségét kérte, alaposan tanulmányozta a betyárok világát és viseletét, és egykori rajztanárának is nagyon hálás, hogy mindezt létrehozhatta. A mester, Balázs József egész Alfalu nevében büszke, hogy helybéli alkotta meg az első igazán magyar kártyát, mint mondta, Alfalu ajándékozza a világnak ezt egy olyan tanítvány révén, aki „magyarul rajzol, közössége javára alkot”.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés